TIZENKILENCEDIK LECKE

A mágusok nem ítélik el a vágyat. Vágyaik követésével váltak mágusokká.

Minden vágy valamely korábbira épül.

A vágyak sora sosem ér véget. Ez maga az élet.

Ne tekints egyetlen vágyat sem haszontalannak vagy rossznak!

Egy szép napon mindegyik tejesül.

A vágyak - magvak, a sarjadási idejükre várnak.

Egyetlen vágy-magvacskából egész erdő növekedhet.

Ápold szíved legjelentéktelenebb kívánságát is!

Egy napon ezek elvezetnek Istenhez.

Egy csodálatos karácsonyon Artúr kihúzta a kardot a kőből. A tettet figyelő nagy tömegből senki nem volt annyira meglepve, mint maga az ifjú Artúr. Hol van ilyenkor Merlin, kérdezte magában s arra gondolt, hogy az ő varázsereje képesítette erre. De Merlin nem mutatkozott.
Már mélyen benn jártak az éjszakában, és mindenki nyugovóra tért, de Artúr még mindig az ágya szélén üldögélve töprengett királyi jövőjén. - Mester, szükségem van rád – fohászkodott. Hirtelen fényt látott a küszöb fölött. Az ajtóhoz lépett és kinyitotta, de nem a mágus állt ott. Kay volt, a fogadott bátyja.  - Hogy vagy? – kérdezte Kay. Artúr nem tudta, mi válaszolhatna, így némán visszafordult a szoba belseje felé. Elakadt a lélegzete. Emeld csak magasabbra a mécsest! – szólt Kay-nek. A gyertya lángjának fénye az Artúr ágyán levő három tárgyra esett: egy szalmababára, egy törött csúzlira és egy repedt tükörre.
- Látod ezeket? – kérdezte Artúr elfulladó hangon. Kay csodálkozva válaszolt.
- Igen, látom, de számomra nem jelentenek semmit. – Merlin segítségére vágytam, s ezek jelentek meg. A baba volt első játékom – magyarázta Artúr. – Merlin készítette, amikor körülbelül kétéves lehettem. A törött csúzlit én csináltam szarvasbőrből és fűzfaágból, nyolcéves koromban. Ezt a repedt tükröt pedig tizenkét éves korom körül találtam az erdőben. Tudod mi a közös bennük? – Kay a fejét rázta. – A maga idejében mindegyik a lehető legfontosabb tárgy volt számomra. S most nézz rájuk!
- Értéktelen kacat – motyogott Kay. – Mégis boldog vagyok, hogy újra látom őket, mert most már tudom, Merlin vezetett. Látod, Kay, amikor kétéves voltam, csak játékokat akartam. Nyolcévesen minden vágyam az volt, hogy verebekre és mókusokra vadászhassak. Tizenkét évesen meg minden gondolatom akörül forgott, vajon a lányok majd csinosnak vagy csúnyának találnak-e, s ezért folyton a tűkörben nézegettem magamat. Ezek a dolgok már mind mögöttem vannak, de maguk idejében mindegyik egy-egy lépcsőfokot jelentett. Egy napon majd így hagyom magam mögött a koronát is, bár ma az minden vágyam.
Kay egyszerű lélek volt, aki őszintén tisztelte a királyság intézményét. Mélyen meg volt döbbenve. – Miért dobná el bárki a koronát? – kérdezte megbotránkozva. – Mert eljön a nap, amikor az is olyan jelentéktelen lesz, mint a játék baba, olyan haszontalan, mint a törött csúzli, és olyan fölös hiuság, mint a tükör. Azt hiszem, Merlin ezt akarta beláttatni velem.

A LECKE MEGÉRTÉSE

A vágyaknak különleges helye van szívünkben, mert bár mindegyikünk sok-sok vágyat dédelget élete során, régi vágyainkat úgy dobjuk el, mintha sosem léteztek volna. A vágyakozásnak sosincs vége, függetlenül attól, hány kívánságunk teljesedett be, s ugyanakkor egyik sem tart elég sokáig ahhoz, hogy leszoktasson a vágyakozásról.
- Ember vagy, s természetedből fakadóan, mindig többet akarsz –magyarázta Merlin. – A vágyakozás vezet az életen át, amíg csak el nem kezdesz a magasabbrendű élet után vágyakozni. Tehát ne szégyelld, hogy annyi mindent szeretnél, s ne is áltasd magad, hogy ha megkapod, amit ma kívánsz, azzal holnap elégedett leszel!
Tehát a vágyaknak sosincs vége. Ennek ellenére a lélek és a szellem emberei újra meg újra elítélik a vágyakozást. Nyugaton a keresztények elítélik alapvető vágyaiért a test gyengeségét. Keleten a buddhizmus a vágyakat hibáztatja, mondván abban gyökerezik az öröm és a fájdalom vég nélküli körforgása. A mágus szerint azonban nincs semmi okunk vágyaink elítélésére.  - Ha majd a világban jársz – mondta egyszer Merlin a gyermek Artúrnak -, olyan kincset szerzel meg, amire sokan áhítoznak. Ez ezreket fordít majd ellened, s így évekig harcolsz majd koronádért. – Akkor inkább lemondok róla – mondta Artúr elkomorodva. – Nem, nem ez a megoldás – válaszolt Merlin. – A vágyak a halandókat mindenféle zűrzavarba viszik, de Isten akarata, hogy legyenek vágyaid.
- A vágyak pedig elvakítják és önzővé teszik az embereket. Erőszakot váltanak ki, amint épp az előbb mondtad. Nemtörődömséget okoznak, és embert ember ellen fordítanak. – Ezek mind a vágy alkalmazásai - mutatott rá Merlin. – Az itt lappangó titkot – mint minden titkot – csak a látók fedezik fel. Szerinted a vágy jó, vagy rossz, vagy egyik sem? Segítek a megfejtésben. A vágy igazi természetét csak ítéletektől mentesen értheted meg. Tekints tisztelettel az összes vágyadra! Ápold őket a szíved mélyén! Ne küzdj érte, bízz abban, hogy egy magasabb szellem oltotta beléd a vágyat és engedd, hogy ez a magasabb szellem hozzásegítsen a beteljesedéshez. Ugyanis a vágyakban lévő rossz valójában nem magából a vágyból származik, hanem a hozzá kapcsolódó emberi küzdelemből.
A mágus nem küzd azért, hogy a dolgok az ő elképzelése szerint alakuljanak, nem akar megragadni, elnyerni, vagy birtokolni, mert a vágyakat a magasabb szellem által megrajzolt, nagyobb egész részének látja. – A vágy alapvető értelme az, hogy újra meg újra a tökéletesedésre buzdít. Eredményekkel, birtoklással, vagy ranggal sosem éred el a teljes megelégedettséget. Ebben nem segít soha semmi külsődleges.
- Akkor Isten miért teremtette a vágyaink tárgyát képező dolgokat? – kérdezte Artúr. – Miért ne teremtette volna? Mi rossz van abban, ha többre vágysz a világból, feltéve, hogy érdemes rá vágynod? – válaszolt Merlin. – Tekintsd a vágyakozást úgy, mint készséget Isten valamennyi adományának elfogadására. Ez a világ – ajándék. A Teremtőnek semmi kötelezettsége nem volt, amiért meg kellett volna alkotnia. Isten adakozó szándékának csak a te elfogadókészséged szab határt!  - Talán így van, de miért nem adott Isten nekünk sima, és egyenes utat önmagához? – kérdezte Artúr. – Adott. A vágyakozás maga az ösvény, hiszen nincs gyorsabban Istenhez vezető út, mint saját kívánságaid és szükségleteid. Miért adna Isten valamit, mielőtt akarnád azt? Amikor a saját vágyaidat elítéled, tudod-e miért teszed? Amikor megítéled a vágyakat, azok forrását ítéled meg, azaz önmagadat. Ha félsz a vágyaidtól, valójában önmagadtól félsz. A baj tehát nem a vágyakozással van, hanem a csalódással, ha vágyad nem teljesedik be. Ekkor kezdődik a küzdelem és az ítélkezés.
- Ha valamennyi vágyad beteljesedhet – s ez az a sors, amit Isten mindannyiunknak szán -, akkor felismernéd, hogy vágyakozás nélkül az ember nem tud növekedni. Például a gyerek semmi többre nem vágyik, mint játékra! A benned ébredő új meg új vágyak nélkül örök éretlenségben maradnál.

A LECKE MEGÉLÉSE