Tizennyolcadik lecke

A halhatatlanságot a halandóság közepette is átélhetjük.

Az idő és az időtlenség nem ellentétei egymásnak.

Az időtlenség mindent magába ölel, s így nincs ellentéte.

Az én szintjén küzdünk gondjaink megoldásáért.

A szellem szerint maga a küzdelem a gond.

A mágus ismeri az én és a szellem küzdelmét,

 ismeri mindkettő halhatatlanságát és elpusztíthatatlanságát.

Éned minden vonatkozása halhatatlan, még az általad nem kedveltek is.

Amikor Artúr fiatal király volt, hallott a Camelot erdejében élő bolondról.

- Ne figyelj ilyen buta pletykákra - intették az okosak. - Csak egy elmebajos, aki a kunyhójába zárkózott, és hamarosan meg fog halni.

Valami azonban izgatta Artúrt. Magához hívatta a lovagfiait, és elindult a bolondhoz. Sokórányi lovaglás után a királyi társaság az erdőt átszelő út melletti tisztásra ért. Annak a közepén sárból és vesszőből összetákolt, rozoga viskó állt. Artúr leszállt a lováról, és odasétált. Nem talált ajtót, csupán egy kis szellőzőablakot.

- Van itt valaki? - kérdezte.

- Valaki, aki nem ebből a világból való - válaszolt egy elhaló hang.

Artúr rövid ideig csendben gondolkodott.

- Beszélni akarok veled, akárki vagy. A király parancsára gyere ki!

- Nekem nincs királyom. Hagyj magamra! - válaszolt a hang.

- Nincs ennivalód és vized. Segítségre van szükséged - mondta Artúr.

- Nem kell a segítséged - válaszolt a hang, s többé nem szólt. Artúr udvaroncait mélyen megdöbbentette a király érdeklődése az elmebajos iránt. Szerették volna rávenni Artúrt, térjen velük haza, de ő e helyett parancsot adott, hogy hozzanak elébe bárkit, aki felvilágosítást tud adni a bolondról. A lovasok indultak az erdőbe, majd kis idő múlva egy rongyokba öltözött asszonnyal tértek vissza.

- Ez a felesége - mondta közülük az egyik, majd elengedte a szemmel láthatólag zavart és rettegő asszonyt.

- Nyugodj meg! Segíteni szeretnék neki - szólt Artúr. Az asszony remegve válaszolt: - Már nem nevez feleségének. Will (angol jelentése a férfinéven túl: akarat) megesküdött, hogy e kunyhóba befalazva vár, amíg meg nem hal, vagy jelet nem kap Istentói.

- Miért? - kérdezte Artúr.

- Minden a gyászból fakad, uram. Volt egy kisfiunk, akit mindennél jobban szeretett a világon. Will favágó volt, s egy napon elment az erdőbe a hatéves gyerekkel. A munkájára figyelt, szem elől tévesztette a fiút. Kiáltoztunk és kerestük, amíg csak össze nem estünk a fáradtságtól. Azután másnap a folyó magával hozta a kicsi testet. Megfulladt a kisfiunk, s a férjem nem tud megbocsátani magának.

A történet nagyon meghatotta Artúrt, de azért így szólt: - A gyász még nem ok az öngyilkosságra.

- Ezt mondom én is - jelentette ki a szegény asszony - De ő megesküdött, hogy amíg az Isten maga el nem jön, és meg nem magyarázza, miért vette el a gyermekünket, addig csak átkozza ezt a világot, és nem vállal vele közösséget. Azt mondta: egy életen át láttam a sok szenvedést, amit Isten megenged. Nem bírom tovább. Ha nem jön el Ő maga, hogy magyarázatot adjon, akkor úgyis mindegy, élek-e vagy halok.

Az asszony által elmondott történet megrendítő volta ellenére, Artúrt érdekelte, ahogyan a férfi Istenről gondolkodott.

- Igaz, amit az asszony elmondott? - kérdezte a kunyhó felé fordulva. Csak némi morgás hallatszott, egyébként a favágónak nem volt mondandója.

- Itt töltöm az éjszakát és beszélgetni fogok ezzel a szegény nyomorulttal - jelentette ki Artúr, s kíséretét hazafelé indította. Udvaroncai nem szívesen hagyták urukat egyedül az erdőben, de végül a király rávette őket, hogy lovagoljanak el félútig, táborozzanak le néhány mérfölddel arrább. Gyorsan leszállt az éjszaka, a hold sem világított. Artúr a köntösébe burkolózva óvta magát a ködös hidegtől.

- Valahogyan közelebb érzem magam hozzád, mint bárki máshoz a birodalmamban - szólalt meg. - Nem régóta uralkodom, s érzékelem az engem körülvevő sok-sok nyomorúságot. Bármerre nézek, szegényeket, betegeket, nyomorékokat látok. Szenvedésük az enyém is, hiszen a királyuk vagyok. Sok álmatlan éjszakán töprengtem azon, miképpen lehetne a gonoszt kiküszöbölni a világból. Egész életemet és egész vagyonomat rászánhatom, hogy a körülöttem lévő szerencsétleneken segítsek, de egy helyébe rögtön kettő kerül.

- Az Istenre várok - szólt közbe a hang a kunyhóból. - Nem érdekel, mit beszélsz. Hadd jöjjön Ő, és feleljen saját magáért.

- Ez így becsületes - válaszolt Artúr. - De én magamat is látom benned. Volt egy mesterem, Merlinnek hívták, s ő azt mondta, a gonoszság megoldása nem az ellene való küzdelem, hanem annak belátása, hogy valójában nem is létezik.

- Bolond beszéd - mondta a hang. - Keress magadnak másik mestert!

- Csak hallgass tovább! - erősködött Artúr. - Merlin szerint a jó és a gonosz állandóan összecsapnak, hiszen mindkettő sok-sok emberöltővel ezelőtt jött a világra. Amíg fény és árnyék létezik, addig van jó és gonosz is.

- Akkor neked is kétségbe kellene esned, s bezárkóznod velem ebbe a kunyhóba. Megláttad Isten igazi érzéseit a világ iránt. Azt akarja, hogy szenvedjünk! - mondta a hang keserűen.

- Hosszú ideig én is hozzád hasonlóan gondolkodtam, de azután Merlin megmutatta, hogy az életben két ösvény lehetséges. Az egyik ösvényen járó ember a jutalmát a mennyben reméli, erényesen él, hogy elérje célját. De még a mennyben is élhetnek az elégedetlenség magvai, s talán pusztán unalmában, vagy attól való félelmében, hogy nem szolgálta meg kellőképpen a mennyet, az ilyen ember lassan visszacsúszik. Egyre süllyed, míg a végén a pokolban találja magát. A pokolnak léteznie kell, ha létezik menny, de biztosan csak időleges, hiszen az ide kerülő ember szabadulni akar a szenvedéseitől, és ismét felfelé törekszik. Az ezt az első ösvényt választó ember tehát az örök körforgást választja: a mennyből a pokol felé, majd ismét a menny felé halad.

- Ha igaz, amit beszélsz, mindannyiunkból gúnyt űznek és elátkozottak vagyunk - szólt a hang mély keserűséggel. - Ki tudna szeretni olyan atyát, aki csak azért tartja fenn a mennyet, hogy onnan ismét a pokolba taszítson?

- Igazad van - mondta Artúr. - A mesterem is épp erre mutatott rá. De van egy másik ösvény is. Az ezen való haladáshoz fel kell ismernünk, hogy a mennyet és a poklot valójában magunk hozzuk létre, s mi ítéljük magunkat örök körforgásra. Hiszünk a dualitásban, azaz hogy a jó ellentéteként a gonosznak is léteznie kell, hiszen árnyék nélkül fény sincs. Ha megértettük ezt, miénk a választás lehetősége.

- Miféle választásé?

- Lemondhatunk a kettősség elvéró1, egyaránt elvethetjük a poklot és a mennyet. Mert az ellentétek játékán túl - magyarázta Merlin - ott van a tiszta fény, a tiszta Lét, a tiszta szeretet birodalma. "A jó és a gonosz minden baja miattad van," szokta volt mondani. "Ne kergesd tovább a saját árnyékodat, egyszerűen menj tovább!" A te nevedben nem beszélhetek, kedves barátom, de számomra ez isteni eligazítás. Amikor saját magunk megértjük a lehetséges választásainkat, akkor ebben megtapasztaljuk Istent. Szabad akaratunk van: örökre beláncolhatjuk magunkat az öröm és a fájdalom körforgásába. De éppígy szabadságunkban áll kilépni a körforgásból, és soha többé nem szenvedni.

Artúr elhallgatott. Hirtelen furcsának találta, hogy egy sosem látott szegény nyomorulthoz beszél ezekről a dolgokról.

- Elnézésedet kérem, hogy megzavartam gyászodat! - szólt végül. - Most már elmegyek. - A kunyhóból nem jött válasz.

Artúr felkelt, szorosabbra húzta magán a köntösét, és elindult az erdőbe. Alig ment néhány száz métert, amikor érezte, valami felizzik a háta mögött, majd meghallotta a lángok ropogását is. Attól tartott, a szerencsétlen ember magára gyújtotta a kunyhót, s futva indult visszafelé. De hirtelen földbe gyökerezett a lába.

A kunyhó ragyogó fehér fénygömbbé változott, s egy angyal lépett ki belőle: - Szólt nekem Isten, hogy ti halandók, tudtok egy titkot. S mint mindig, most is igaza volt. Te már tudod, hogy Isten nem egyszerűen a mennyben van, hanem messze azon túl, a tiszta szellem birodalmában.

E szavakkal az angyal eltűnt.

A LECKE MEGÉRTÉSE

A lecke lényegét elmondja a történet: ez az élet két lehetséges ösvénye. Az első ösvényen járó valóságosnak fogadja el a kettősséget, tényként kezeli, hogy a jó és a gonosz napról napra ütköznek, s életét a rossz elleni küzdelemnek szenteli. A másik ösvényen járó választásunk eredményének a kettősséget tekinti. Bár úgy tűnik, a teremtésben mindennek van ellentéte, akad egyetlen kivétel: a teljesség. A szellemi teljesség mindent magába ölel, nincs ellentéte. Ha a második ösvényt választod, le kell mondanod a gonosz elleni küzdelemről. Ezen az ösvényen jár a mágus.

Nem kétséges, hogy amikor gonoszsággal találkozunk, félelemmel és haraggal viszonyulunk hozzá. Ebből a válaszból küzdelem születik. S mert az emberek szabadulni akarnak a gonosztól, a küzdelem jogosnak tűnik. De mi van akkor, ha éppen a félelem és a harag okozza a rosszat? Ha éppen a hozzá való viszonyulásunk tartja fenn a körforgást, mely így soha nem érhet véget? E kérdésekkel már a második ösvényhez érkezünk. Nem arról van szó, hogy a küzdelem rossz, vagy hogy alá kell vetnünk magunkat a gonosz hatalmának! De a gonoszságtól való szabadulás komoly dolog, s a mágusok azért léptek fel, hogy elmondják: a rossznak véget lehet vetni. Csak éppen nem azokkal az eszközökkel, amelyekkel oly régóta kísérletezünk.

A LECKE MEGÉLÉSE

Nem fogod tudni elutasítani a jó és a rossz kettősségét, amíg ezeket tapasztalod. A tapasztalás helyére mélyebb, szavakon túli élménynek kell kerülnie. Teljesség és szellem - pusztán szavak, amíg személyiségedben valósággá nem válnak. A valóság mindig tapasztalást jelent. Ezért a kérdés az, miképpen tapasztalhatod meg a Merlin által emlegetett fény birodalmát.

- Légy türelmes önmagaddal szemben! A kettősség elhalványodásához idő kell - mondta Merlin. - Amint bekövetkezik, akkor az egység magától megszületik.

A szellemi mindig hívogat, s így végtelen a kapcsolatfelvételi lehetőségek száma. Az első lépésekről már beszéltünk: légy készen a szellemitől adott "megfejtési kulcsok" követésére; fedezd fél a meditáció segítségével a benned lévő tiszta csendet; tudd biztosan, hogy a kitűzött célok valóságosak, és érdemes feléjük haladni!