Tizennegyedik lecke

A mágus nem bánkódik a veszteség fölött, mert csak a valótlant lehet elveszíteni.

Ám veszíts el mindent - a valódi mindig megmarad!

A pusztulás és a szerencsétlenség romjai között rejtett kincsek bújnak meg.

Amikor a romokba nézel, nézz alaposan!

Mint minden gyermek, Artúr is felfigyelt a halálra. Négy-vagy ötéves lehetett, amikor Merlin az erdőben talált rá. Egy kis szürke tollcsomó, egy halott veréb fölött guggolt.

- Mi történt vele? - kérdezte a fiú. - Attól függ - válaszolt Merlin.

- Mitől?

- Hogy honnan nézed. A legtöbb halandó halott madárnak mondaná. S azon, hogy "halott" azt értik, hogy élete elpusztult. De a bölcsebb halandók mélyebbre néznének. Ők a halált újrarendeződésnek látják. A madarat alkotó anyagok visszatérnek a földbe, hogy elvegyüljenek az élethez szükséges anyagokkal.

A fiú kis ideig gondolkodott. - Miért félek ezt látni?

- Az emlékezés miatt. Akár tudod, akár nem, csecsemő-korod óta formálod elképzelésedet a halálról, és ehhez az emlékeidben félelem és fájdalom tapad.

A fiú túlságosan fiatal lévén, nem értette Merlin magyarázatát, s - mint általában a gyerekek - megtorpant az igazi kérdések feltevése előtt. Mindaddig elégedett volt a Merlintől kapott magyarázattal, amíg rá nem ébredt, hogy a halál őt is elérheti, nem csak az erdő állatait.

- Azt hiszem, egyre jobban félni fogok a haláltól - mondta tizenkét évesen.

Merlin bólintott.

- Amint egyre többet tapasztalsz meg a világból, emlékeid egyre erősebben térnek vissza. Aztán van itt valami más is. A halandók azért félnek a haláltól, mert a birtokuk elvesztésétől félnek. Elhullott állatot látva, nem tudod megmondani, melyik része pusztult el. Az utolsó lélegzet után a test súlya változatlan, a sejtek is azonosak. Csak a lélegzés szűnt meg, s mindaz, ami ennél magasabb rendű. A halandók házakat és sok mást őriznek saját magukban. Családjuk és nagyra értékelt tapasztalataik vannak. Ezek elvesztése a rémisztő. Elárulok neked egy titkot: semmi sem hal meg a halál pillanatában. A halál kezdet, nem befejezés. Amikor a halandók rettegnek tőle, csak saját emlékeikhez ragaszkodnak. Igazában senki sem tudja, milyen a halál. Nézz a mágus szemével, és fogadj minden veszteséget őrömmel, a halál végső veszteségét is!

- Jó1 van - mondta Artúr kétségek közt vergődve. - De igazad van, nagyon sok minden van, amit nem akarnék elveszíteni.

- Lazíts egy kicsit a szorításon, és emlékezz: mindaz, amihez ragaszkodsz, valójában már halott, a múlt része! Halj meg a pillanatnak, és a felfedezed a végtelen élet kapuját!

A LECKE MEGÉRTÉSE

A változó világban nyereségnek és veszteségnek kell léteznie. Az én a nyereséget jónak, a veszteséget rossznak ítéli, f azonban a természet nem ismer ilyen megkülönböztetést. Amíg van keletkezés, addig pusztulásnak is lennie kell.

- Ti, halandók, el akarjátok törölni a halált - mondta Merlin -, s nem gondoltok arra, hogy a Föld milyen gyorsan túlzsúfolódna emberekkel, állatokkal és növényekkel. Az erdő hamarosan belefulladna a saját életerejébe, a tenger hemzsegne a helyért és a levegőért küzdő állatoktól, a természet finom egyensúlyának szépsége örökre eltűnne.

A születés és az elmúlás körforgása csak akkor lesz félelem és küzdelem tárgyává, amikor személyessé válik. Az én egy életen át minden erejével a veszteség megakadályozásáért harcol, s a halált végső vereségnek tekinti. A haláltól való félelem a legtöbb ember számára nyomasztó, nem mer vele szembenézni, ezért a tudatalattiba szorítja, és a mindennapi élet során tagadja azt. Inkább átszellemíti a tagadást, a halált pedig metafizikai titokként fogalmazza meg, azután megnyugtató érzelmi távolságból mérlegeli.

A mágus szerint a halált más okból nem ismerhetjük: a szokásos tapasztalás, az ismeretszerzés megszűnik a halál pillanatában. A köznapi ismeretszerzés a látás, a hallás, a tapintás, az ízlelés és a szaglás tapasztalásaira épül. Ezekhez gondolatok és érzelmek társulnak. A halállal megszűnik az érzékelés, magunk mögött hagyjuk az anyagi világot, és az érzékelés új módjára térünk át.

- Mi lenne, ha megértenéd, hogy én már halott vagyok - kérdezte Merlin.

- Nem látszol annak - válaszolt Artúr. - Szerintem az élők esznek, isznak, alszanak, élményeket szereznek. Te is ezt teszed, akárcsak én, nem?

Merlin a fejét rázta.

- Miből gondolod, hogy élet és halál nem létezhetnek együtt? Miközben mindazt megteszem, amit felsoroltál, közben már a tudás állapotában vagyok, magamat önmagamként tudva, sosem születve és soha el nem múlóan. A halál ezt az állapotot teszi felfedezhetővé a számodra. De ha szerencsés vagy, és fiatalon, még mielőtt kilépnél a testedből, eljutsz erre a felismerésre, annál jobb!

- Jó neked, mert nem félsz a haláltól. - jegyezte meg Artúr. - Így igaz, de ehhez olyan döntést hoztam, amilyet a legtöbb halandó messzire elkerül. Elhatároztam, hogy megkeresem a halált és átölelem, mint egy szeretőt. Ti mindig menekültök előle, mintha valami rossz szellem volna. A halál érzékeny lény, s ha gonosz szellemként kezelik, távoli marad, s a titkait megtartja magának. Tulajdonképpen a halállal kapcsolatos minden félelmed a saját tudatlanságod kivetítése. Egyszerűen az ismeretlentől.

A LECKE MEGÉLÉSE

A halál végső esemény a hozzá vezető úton pedig sok apróbb veszteség ér. Ha belegondolsz, könnyen felfedezed a nyereségek és a veszteségek egész életeden végighúzódó ritmusát. Amikor ezek megtörténnek, a veszteségek fájdalmasnak tűnnek, mert az én minden veszteség esetén ragaszkodással válaszol. A gyerekkort elhagyva, serdülővé válni, bizonyos szempontból veszteség, más szempontból nyereség. Házasságkötéskor az ember elveszíti a független életét, ugyanakkor társat nyer. Veszteség és nyereség ugyanannak a dolognak két arca. Az életben az egyetlen tiszta nyereség a tudatosság elérése, s erre irányul minden értelmes keresés.

- Észrevetted már, hogy tulajdonképpen nem veszíthetsz el semmit, mert eredetileg semmi sem volt a tied? - kérdezte Merlin. - Kizárólag saját magad tartoztál önmagadhoz. Ez a valaki tölthet bizonyos időt egy házban, egy állásban, adott mennyiségű pénz fölött rendelkezhet, aztán idővel mindez megváltozik. Csak az emlék marad, a kép, az elképzelés. Ezek nem valóságosak, hanem csak az értelem alkotásai. A gondolatok vendégek: jönnek, és mennek, miközben te mindig jelen vagy. Tekints a tárgyakra és a birtoklásra hasonlóképpen. Azok is jönnek és mennek. De te megmaradsz!

Az élet tele van kisebb-nagyobb hányattatásokkal. Az én elvállalta azt a kötöttséget, hogy őrködik az élet fölött. Véd a veszteségektől és szerencsétlenségektől, és amíg csak lehet, távol tartja a halál képzetét. A mágus viszont örömmel fogad minden hányattatást és veszteséget, mert ő azt látja. hogy a teremtésben minden pusztán energiából áll. Létrejöttét követően minden energiaforma egy ideig fenntartja aramagát. A stabilitás korszaka után az életerő valami újat akar létrehozni. S ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, a régi, túlhaladott formákat fel kell oldania.

A feloldás is az élet nevében történik, hiszen nincs más körülöttünk, mint élet. De az én ragaszkodik bizonyos energiaformákhoz, s nem akarja ezek feloldódását engedni. Egy rakás pénz, egy ház, egy kapcsolat, egy kormány - ezek a maguk módján mind energiaformák, amelyeket igyekszünk védeni az idő múlása során. Az ember mindhalálig küzd, tartja a szólás, s ez annyit jelent, hogy addig véd valamit, amíg végül a feloldódás lesz az egyetlen választható út.

Az ilyen viaskodások nem szükségesek. Nincs mit küzdeni azon, hogy a rózsa virágba boruljon. Azért sem kell erőfeszítést tenni, hogy az embrió kisbabává fejlődjön. ezek a saját ritmusukat követve történnek meg. Az éned elfogadja ezt tényként a rózsa vagy a kisbaba vonatkozásában, és ahol ragaszkodsz valamihez - például pénzhez, házhoz, kapcsolathoz - ott nem. A mágus szemében azonos törvények kormányozzák a világegyetemet. És ugye te sem az éned küzdelmének köszönhetően születtél erre a világra?

Az én küzdelme az élettel való ellenkezés egyik formája, mert mesterséges életet erőltet.

- A természet elvesz bizonyos dolgokat a megfelelő időben, s jó oka van erre - mondta Merlin.  Ha éppen a nem most nyíló virágokra vágysz, kihímezheted azokat, és örökké fognak tartani. De ugyan ki állítaná, hogy élnek is?

Hasonlóképpen, amikor az ellenőrzés és a küzdelem szükségességét érzed, mert eltávolodnak tőled emberek, pénz vagy más, amihez ragaszkodsz, az univerzum erejével szállsz szembe, ami pedig mindent egyensúlyban tart.

- Bizalomra kell szert tenned, mielőtt lemondanál az ellenőrzésről. A feltétel-állításaid bizalmatlansághoz vezetnek, mert ti halandók, olyan nagyon el akarjátok hinni, hogy a természet körforgása épp rátok nem vonatkozik - mondta egyszer Merlin magában mosolyogva. - Testetek megszületik, felnő, megöregszik és meghal, s ti közben arról álmodoztok, hogy halhatatlan épületeket és szobrokat, méltóságot és kincses ládákat hagytok magatok után. Tégy, amit akarsz, de ha meg akarsz szabadulni a haláltól és a fájdalomtól, először hagyd el azt a képzelgést, hogy a természet fölött állsz!

Amikor képes vagy a lehetőség magvait észrevenni a szerencsétlenség romjai között, akkor kezd növekedni benned a bizalom. Ez lépésenként alakul ki. Először észreveszed, hogy éried ítélete hamis a veszteséggel kapcsolatban.

- A fájdalom nem az igazság - mondta Merlin. - De a halandóknak át kell jutniuk rajta, hogy eljussanak az igazsághoz.

Azután vedd észre a szerencsétlenségben vagy a veszteségben a megszületni akaró új apró magvacskáit!

- Amikor a romokba nézel, nézz alaposan! - tanácsolta Merlin.