Tizenharmadik lecke

A megtapasztalt valóság - elvárásaink tükörképe.

Ha napról napra ugyanazt vetítjük magunk köré,

a bennünket körülvevő valóság ehhez formálódik.

A tökéletes figyelem rendezi áttekinthetővé a zűrzavart.

Miután Artúr király lett, egyedül feleségével, Guinevere-el osztotta meg a kristálybarlangban szerzett tudást. Mindez évekkel Merlin újabb megjelenése előtt történt. Guinevere többé-kevésbé hasonló módon képzelte el Merlint, mint az egyszarvút vagy más misztikus állatot.

- Ha olyan zord, mint Wales sötét hegyei, ahol született, akkor reszketnem kell a találkozástól - mondta egyszer Artúrnak.

- Merlin nem olyan - válaszolta Artúr. - Egészen más, mint amit feltételezel róla, vagy ahogyan elképzeled.

- Uram, annak idején a francia udvarban találkoztam mágusokkal, varázslókkal vagy legalábbis olyanokkal, akiket így neveztek - folytatta Guinevere. - Számomra egyszerű-a öreg embereknek tűntek, a hosszú fehér szakállal, és bölcsként viselkedtek. Olykor ingatták a fejüket, mintha közönséges halandó számára láthatatlan dolgokat látnának, és mintha különös hatalmuk lenne, amilyet még soha senki nem tapasztalt.

Artúr mosolygott. - Ilyen mágusokkal én is találkoztam már, de Merlin nem közülük való. Egyszer megkérdeztem tőle: "Miben különbözünk, te meg én? - Számomra itt csupán két ember hever egy fa alatt a patak partján, hogy halat fogjon vacsorára." Rám nézett és megrázta a fejét. "Igaz, csupán két ember hever itt, mint mondod. De amíg számodra ez a valóság egésze, addig a patak, a fa és körülöttünk minden más csak apró folt az én tudatom tágabb látókörében."

- Ha valóban olyan - tó1ünk ennyire távoli -- világban él, szólt-e valaha arról, hogyan lehet eljutni oda? - kérdezte Guinevere.

- Igen - válaszolt Artúr. – Szerinte, amit én valóságnak tartok - a fa, a patak, az erdő - mindenestül káprázat, a saját megtévesztő érzéki csalódásom. Ugyanakkor az ő világa nyitva áll mindenki számára, mivel az a tökéletes világosság birodalma.

Guinevere zavarba jött. - De hiszen te meg én egyaránt látjuk ezt a szobát magunk körül, mint ahogy bárki más is ugyanígy látná. Ez nem lehet érzéki csalódás!

- Szeretnék mutatni neked valamit - mondta Artúr, Megkérte a királynét, hogy hagyja el a szobájukat, és az éjféli óraütésig ne is térjen vissza. Guinevere így is tett. Amikor végül visszatért, minden gyertyát eloltottak, a bársonyfüggönyöket behúzták, koromsötétségben lelte a szobát.

- Ne félj, itt vagyok - szólt egy hang.

- Uram, mit kívánsz, mit tegyek? - kérdezte Guinevere.

- Szeretném megtudni, hogy elég jól ismered-e ezt a szobát - válaszolt Artúr. - Gyere ide hozzám, és közben mondd el, mi vesz körül! De ne érints meg semmit! - A királyné igen furcsának találta a próbát; de úgy tett, ahogy a király kérte.

- Ez az ágyunk, amott meg a tölgyfa láda, amelyben a hozományom érkezett a vízen túlról. A sarokban spanyol acélból készült magas gyertyatartó áll, mindkét oldalán faliszőnyeg függ.

Óvatosan lépkedett, hogy meg ne botoljon a tárgyakban. A szoba legapróbb részleteit is hűen leírta, hiszen az utolsó párnáig ő rendezte be.

- Nos, nézz körül! - szólt Artúr. Gyertyát gyújtott, és Guinevere a meglepetéstől másodpercekig csak némán állt. 1A szoba teljesen üres volt.

- Nem értem - suttogta.

- Mindaz, amit az imént mondtál, arról szólt, hogy milyennek képzeled a valóságot magad körül, és nem pedig a téged körülvevő tényleges valóságot mutattad be. A feltételezés óriási erővel bír. A sötétben a feltételezéseid szerint viselkedtél. A szoba változatlan érzést keltett benned. Lám, milyen óvatosan lépkedtél ott, ahol féltél, hogy belebotlasz valamelyik tárgyba!

Guinevere bólintott.

- De még nappal is - folytatta Artúr -, a látásunkra, a hallásunkra és a tapintásunkra épülő előfeltételezésekre hagyatkozva járunk kelünk. Minden tapasztalatunk korábbi tapasztalatainkra épül, amelyek az előző napon, az előző urában, az előző másodpercben ivódtak belénk. Merlin tanítása szerint: ha minden előfeltételezés nélkül tudnám nézni a világot, akkor abból, amit ma biztosnak tekintek, semmi sem lenne valóságos. Amit a mágus lát, az a ráruházott elképzelések nélküli, tiszta fényben fürdő valódi világ. Mi viszont sötétségben tapogatózunk.

A LECKE MEGÉRTÉSE

A mágust nem köti gúzsba az ismeret. Számára a szabadság kulcsa az ismeretlenben rejlik, ugyanis minden tudás a múlthoz köt, megmerevedett és halott.

- Tudod-e, miért mondogatom, hogy a te világod börtön? - kérdezte Merlin. - Ami csak felmerülhet a gondolatvilágodban, fogalmakhoz kötöz. Amint szavakba öntöd a körülvevő tapasztalati világot, vagy megfogalmazod a gondolataidat, akárcsak annyit mondasz: "persze, tudom", elillan valami csodálatos és megfoghatatlan. A megkülönböztetések kalitkát építenek. A valóság viszont kényes, finom madár, a tenyeredre rebben, de ha túl hosszan akarod ott tartani, belepusztul.

Ha igaz, hogy az ismeretlen a szabadság birodalmába vezető kapu, akkor az is igaz, hogy az én keretek között érzi jobban magát. Gondolkodásunkban napról napra ugyan-azok a képek élednek újra. Ezek saját magunk tükörképei csupán, de az én valóságosnak tekinti azokat. - Nem világos, hogy a fa, az fa, a fal az fal, a hegy pedig hegy? - kérdezi az én. Ezek azonban csak egy bizonyos tudatállapotban valóságosak, az ébrenlét állapotában. Álmodban üldögélhetsz a réten, és bámulhatod a hegy felett tovaúszó felhőket. Miután felébredsz, rájössz, hogy a hegy, a felhők és a rét csupán agysejtjeid véletlenszerű csillámai voltak, tünékeny képek. Semmi sem bizonyítja, hogy az ébrenlét más jellegű volna. A “valóságos” hegy, rét vagy felhő nem vizsgálható a gondolatvilágodban létrejött képek köréből kilépve.

Artúr megdöbbent, amikor Merlin a látható világot káprázatként elvetette.

- De hiszen megérinthetem a dolgokat magam körül, és tapinthatónak érzem őket! Ha sziklába verem a fejem, megsebez! - ellenkezett.

- A káprázat nem egyszerűen látvány - emlékeztette; Merlin. - Álmodban is megérintheted a tárgyakat, és különféle érzetek egész sorát tapasztalhatod.

- Akkor miért teszünk különbséget az álom és az ébren-, lét között? Miért nevezi mindenki az egyiket valóságosnak, a másikat káprázatnak?

- Megszokásból. Ha a halandók eltanulnák a mágusoktól azt, amiről beszéltem, akkor bármit, amit most csak álmukban tudnak, ébren is megtehetnének. A határvonalak feloldódnának, és a tágas valóság kicsalogatna éned félhomályos börtönéből.

Mindannyian tapasztaljuk az újat és az ismeretlent, de csak néhányan vesszük észre az ismeretlen hívogatását.

Kulcsokat kínál egy másik valóságba vezető ajtóhoz. Miféle kulcsokat? Percről percre változókat. De ha bármit alaposan megnézel abból, amit a világ eléd tár, saját valódi éned néz majd vissza! Az események látszólagos véletlenszerűsége kezd formát és jelentést ölteni, mintha önmagunk részeként köszönne vissza ránk: - Itt vagyok. Észreveszel? - Találkozási lehetőségek, váratlan egybeesések, megvalósuló előérzetek, meglepően teljesülő óhajok, megjósolhatatlanul felbukkanó örömök, a bölcsesség és a mély bizalom érzése - mindezek úgy formálják a valóságot, hogy az tenyerére vesz és kivezet az önmagunk alkotta börtönből. Nem kötelező hallgatnunk e hívogató suttogásra. A választás személves. A szív legmélyén kell dönteni: az ismerős, de áporodott, vagy az ismeretlen, de üde és végtelen lehetőségeket hordozó távlatok között.

A LECKE MEGÉLÉSE

Aki e tanítás szerint él, az túllép az ismert határain. Ha mindent el tudsz felejteni és semmit sem tekintesz adottnak, akkor akadálytalanul érzékeled a felsőbb valóságot. Ez a felsőbb valóság jelen van mindennapi, megszokott világunkban. Nem fizikai távolság választ el! Mégis, néha mérhetetlen a távolság a hétköznapi és a felsőbb valóság között.

A megszokáson és a tehetetlenségen túl a félelem játszik fontos szerepet abban, hogy minden továbbra is a régi kerékvágásban haladjon tovább. Próbáld ki a Guinevere elé állított feladatot! Az éjszaka sötétjében állj jól ismert szobád közepére! Azután sétálj keresztül rajta! Olyan közel haladj el a tárgyak mellett, amennyire csak lehet, de azért ne ütközz beléjük! Tapasztalni fogod, milyen nehéz még a legismertebb szobán is érzékelés nélkül átjutni. A legtöbbünk retteg a vakság gondolatától is, mert az bizonytalanságérzéssel járna. A szívünk hevesebben ver az eleséstől, a tárgyakban való elbotlástól való félelmünkben.

Mégis az egyetlen, amit biztosan tudunk talán az, hogy a tudás nem véd meg a félelemtől. Bármennyire ismered a szobádat, a szorongás megmarad. S a nappali világosságban is ez a helyzet, csak ekkor kissé mélyebbre temetjük a félelmeinket. Nem csupán a sötétségtől félünk, hanem a balesettől, a megszokott életvitelünk felborulásától, a biztonság hirtelen elvesztésétől. Bármennyire megnyugtatónak érzed életedet az ismert világban, a baj lehetősége szüntelenül ott lappang a tudatod felszíne alatt.

Egy másik, szintén egyszerű gyakorlattal is tapasztalatot gyűjthetsz az ismeretlenről. Ülj le bekötött szemmel a konyhában, és kérj meg valakit, hogy helyezzen eléd háromféle ételt anélkül, hogy megmondaná, mi micsoda. Kóstold meg ezeket! Gyorsan felismered majd mindegyiket, de érdemes észrevenned, hogy abban a röpke pillanatban, amikor a felismerés még nem fogalmazódott meg, valami szokatlant élsz át: váratlan halmazállapotot, leheletnyi ízt, árnyalatnyi zamatot, amit már rég elfeledtél.

Ez a bizonytalanság hatalma. Amíg bizonyos vagy a dolgok felől, addig korlátok között élsz. Holott a dolgok, amelyeket ismerni vélsz, új arcukat is készek megmutatni.

- Isten alkotta ezt a világot - mondta Merlin. - Elég érdekesnek kell tehát lennie ahhoz, hogy tartósan lekösse a figyelmét. Ha úgy érzed, a dolgok keretek közé szorulnak, áporodottak vagy túlságosan előre láthatóak lesznek, gondolj arra, hogy talán te nézed másnak a világot, talán te veszítetted el az érdeklődésedet.