Tizedik lecke

Valamennyiünk árnyék-énje része a teljes valóságnak.

Az árnyék nem bántani akar, csak rámutat tökéletlenségeidre.

Ha átöleled árnyék-énedet, meggyógyul a hiányosságod.

S ha meggyógyult, szeretetté változik.

Ha már minden ellentétes tulajdonságoddal együtt tudsz élni, akkor - a mágusokhoz hasonlóan - a teljes éned él.

- Magányosnak tűnsz - szólt egyszer Artúr Merlinhez. Valami élesség volt a hangjában. Merlin alaposan a szemébe nézett.

- Nem, képtelenség magányosnak lenni.

- Talán neked, de... - A fiú hirtelen ajkába harapva elhallgatott, de azután érzelmei úrrá lettek rajta és kitört. - Számomra igenis lehetséges a magányosság! Nincs itt az erdőben senki más rajtad és rajtam kívül, s bár apámként szeretlek, néha akadnak pillanatok ... - Artúr nem tudta, hogyan folytassa, így hát ismét elhallgatott.

- Képtelenség magányosnak lenni - ismételte meg még határozottabban Merlin.

Ekkor a kíváncsiság uralta Artúr érzelmeit. - Nem értem, miért - mondta.

- Nos, az élőknek mindössze két csoportja van, akikkel ebből a szempontból érdemes foglalkoznunk: a mágusok és a halandók - kezdte Merlin. - A halandó nem magányos, hiszen annyiféle személyiség küzd benne. A mágus pedig azért nem magányos, mert nem lakozik benne személyiség.

- Nem értem. Ki más volna bennem saját magamon kívül?

- Először is azt kéne megvizsgálni, ki vagy mi az, amit saját magadnak mondasz. Ugyan egyedülálló személyiségnek érzed magad, valójában számos személyiség összessége vagy, s ezek a személyiségeid nem mindig jönnek jól ki egymással, sőt! Tucatnyi részre szabdaltak, ezek aztán a tested birtoklásáért küzdenek.

- Így vannak ezzel mások is? - kérdezte a fiú.

- Igen. Amíg nem találod meg saját szabadságodat, addig a benned lakó egyéniségek harcának foglya vagy. Tapasztalatom szerint a halandók állandó belső harcokat folytatnak. és minden lehetséges irányzatot megmozgatnak.

- Mégis egy embernek érzem magam - tiltakozott Artúr.

- Ezen nem tudok segíteni - válaszolt Merlin. - Ha egyetlen embernek érzed magad, megszokásból fakad. Épp ilyen könnyen láthatnád magadat úgy is, mint én leírtalak. Az én szemléletmódom igazabb, mert megmagyarázza, miért olyan megosztottak és gonddal terheltek a halandók a mágusok szemében. Annyira zavaró a halandókkal beszélni, hogy néha az az érzésem, egy egész faluval állok szóba egyetlen húsvér emberben!

A fiú elgondolkodott. - De akkor hát miért vagyok magányos? Mert - bevallom - bizony az vagyok, Mester. Merlin átható pillantással nézett rá.

- Érthetetlennek tűnik, miért érezheted magadat magányosnak azzal a sok személyiséggel, akik mind a testedért küzdenek. Majd arra a következtetésre jutottam, hogy magány addig van, amíg másik ember van. Amíg "én" és "ő" van, addig örökké jelen lesz az elkülönültség érzése, és ahol elkülönülés lehet, ott elszigeteltség is van. S a magányosság elszigeteltség, csak más néven.

- Mindig lesznek más emberek is a világon - vitatkozott Artúr.

- Olyan biztos vagy ebben? - kérdezte Merlin. - Biztosan lesznek emberek - tagadhatatlan -, de vajon azok mindig mások lesznek? Várj, amíg a mágus útját végigjárod, s azután mondd el az érzéseidet!

A LECKE MEGÉRTÉSE

Ha alaposan magadba nézel, azt találod, sok személyiség küzd benned a tested birtoklásáért. Például a jó és a rossz harca valójában két személyiség, a szent és a bűnös küzdelme. Sosem hagyják abba a vitájukat, az egyik oldal folyton Isten megelégedésére cselekszik, a másik oldal újra meg újra "rossz" ösztönzéseket ad, s nem mindig sikerül ezeknek ellenállni.

Azután ott vannak azok a szerepek, melyekkel azonosulsz: gyerek, szülő, testvér, férfi ill. nő vagy, s akkor még nem is említettük a foglalkozásokat, mint pl. orvos, jogász, pap, gyermekfelügyelő stb. Valamennyien jogot formálnak rád, mindegyik a maga szűk látókörű igazát hangoztatja az összes többivel szemben, és akkor még nem is érintettük a nemzeti vagy felekezeti hovatartozást, pedig már önmagukban ezek is vége nincs vitákba sodornak.

A személyiségek általában összeütközésben állnak. Amit boldogságnak hívunk, az olyan állapot, amelyben e konfliktusok zöme épp elcsendesedett. Születésedkor még nem zajlott ez a háborúság benned, mert a csecsemő vágyai nem keverednek vitába. A jó és a gonosz mindaddig nem harcol benne, míg később el nem sajátítja ezeket az elképzeléseket a szüleitől.

- Nem lehetsz mágus, amíg nem gondolkozol ismét csecsemőként - mondta Merlin.

- Hogyan gondolkoznak a csecsemők? - kérdezte Artúr.           

- Mindenekelőtt érzésekkel. A csecsemő érzi, mikor éhes vagy álmos. Amikor valamit érzékel, a csecsemő érzi, hogy jó érzést vagy fájdalmat okoz-e az neki, s ennek megfelelően válaszol.

- Ebben nincs semmi különös - mondta Artúr. - A csecsemők csak sírnak és mosolyognak, esznek és alszanak.

- Sok halandó boldog lenne, ha felnőttként is ezt tehetné - dörmögte Merlin.

- A megelégedettség állapotában lenni e világban - bizony komoly eredmény!

Az újszülött ártatlan megérzése jóról és rosszról hamar elvész. Hangok szólalnak meg: először az anya hangja, és olyanokat mond: "jó", "rossz", jó baba", "rossz baba". Amíg a jó-rossz, jó baba-rossz baba megfogalmazások egybeesnek azzal, amit a csecsemő akar, nincs semmi baj. Később elkerülhetetlenül nézeteltérés támad a gyermek igényei és a szülők elvárásai között. Megkezdődik a belső és a külső világ ütközése. A bűntudat és a szégyen magvait hamar elvetik, majd az újszülött jó kedélyét beárnyékolja a félelem. A kisgyermek megtanul kételkedni a saját megérzéseiben. A belső indítás: "Azt akarom" kérdéssé változik: - jó-e, ha azt akarom?

Az egész életünket azzal töltjük, hogy visszajussunk az eredetileg velünk született, természetes önelfogadási állapotba. A kérdések éveken keresztül csak szaporodnak, s a psziché titkos barlangjaiba, sötét celláiba annyi kétséget, szégyent, bűntudatot és félelmet halmozunk fel, amennyit csak lehet. Ezek az érzések élők maradnak, bármennyire mélyre akarjuk őket ásni. Az összes nehezen megoldható belső összeütközésünk ehhez az árnyékszemélyiségünkhöz vezethető vissza.

- Érdekes itt lenni az udvarodban - jegyezte meg egy-szer Merlin, miután Artúr királlyá lett. - Korábban nem vettem észre, hogy a halandók valamennyien ugyanazt a foglalkozást űzik.

- Így tennénk? - kérdezte Artúr. - De mi ez az egyen-foglalkozás?

- Börtönőr - válaszolt Merlin, s nem volt hajlandó további magyarázattal szolgálni.

A mágus szemében valamennyien árnyékszemélyiségünk rabtartói vagyunk. A tudattalan az a börtön, ahová a nemkívánatos energiákat zárjuk. Nem azért, mintha ott kellene lenniük, hanem azért, mert éveken keresztül belénk vésődött sok-sok igen és nem, jó és rossz minősítés. Artúr elgondolkodott Merlin börtönőrre utaló kijelentésén, majd elment hozzá, és így szólt: - Nem akarok így élni. Miként változtathatnék?

- Mi sem egyszerűbb -- válaszolt Merlin. - Csak lásd magadat mindkét szerepben: rabként és rabtartóként! Ha az érem mindkét oldalát látod, akkor egyik sem te vagy, mert semlegesítik egymást. Vedd ezt észre, és légy szabad!

- Nem tudom, hogyan - tűnődött Artúr. - Hogyan találhatom meg azt az árnyék-ént, amiről beszélsz?

- Csak fülelj! Mint minden rab, az is üzeneteket kopog a cellája falán.

Az árnyék-én is egyike hordozott szerepeinknek vagy személyiségeinknek, bár sosem mutatjuk meg nyilvánosan. A legtöbb esetben az árnyék-én túlságosan szégyenkezik vagy fél a nappali fényben mutatkozni. Ám kétségtelenül létezik. Valamennyien létrehoztuk árnyékunkat, olyan energiákat hordozó személyiséget, amitől nem szabadulhattunk. Az újszülött számára nem létező gond a "rossz", sem az egészségtelen érzésekhez való ragaszkodás. Amint va1ami negatív kerül a környezetébe, azonnal sírni kezd és elfordul tőle.

Ez hihetetlenül egészséges válasz, mivel ennyire szabadon fejezi ki magát. A csecsemő megszabadul az egyébként hozzátapadó erőktől. Felnövekedvén megtanuljuk, hogy nem mindig helyénvaló önkéntelen válaszainkat szabadjára engedni. Az udvariasság és a taktika nevében, helyünket tudva vagy szüleinknek engedelmeskedve, valamennyien megtanultuk, hogy uralkodjunk a negatív erőkön. Olyanok lettünk, mint a tartós elemek, és végül felnőttként akár évekig is hordozunk haragot, neheztelést, csalódottságot és félelmet. A legrosszabb az egészben pedig, hogy elfelejtettük az elem "kisülésének" ösztönét.

- Aztán később meglepődsz, mennyire hasonlítasz egy bombához - mondta egyszer Merlin a gyermek Artúrnak.

- Mi az a bomba?

- Ha visszafelé élnél az időben, amint azt minden élő-lény teszi, már tudnád. - Merlin elgondolkodott kissé. - Képzelj el egy marhahólyagot, amit addig fújsz, amíg ki nem pukkad. A bomba hasonló elven működik, csak éppen az erejével embereket öl meg.

- Te jóságos ég! Nem lehetne ezt a jövőben valahogy megakadályozni? - kérdezte Artúr aggódva.

- Nem értesz. A bomba épp azért robban, hogy megöljön embereket. Ez az értelme. Csak azért beszélek erről, mert a bombák annyira hasonlítanak a halandókhoz, akik maguk is bármikor szétrobbanhatnak. A srapnel szétszóródása - ezt hívják robbanófejnek - valójában a düh foghatóvá válása. Ha a halandók a megtorlástól való félelem nélkül robbanthatnának fel és ölhetnének meg másokat, bizony a zömük megtenné.

A LECKE MEGÉLÉSE

Belső háborúságod megszüntetése azt jelenti, hogy véget vetsz a benned élő személyiségek harcának. Megszabadítod árnyék-énedet a múltból visszatartott erők terhétől, s ezzel megteremted a belső béke feltételét. Mert a bántástól való félelem miatt nem bíznak egymásban a benned élő személyiségeid. De addig hozzá sem tudsz kezdeni a belső feszültségek feloldásához, amíg nem tudod, miféle személyiségek lakoznak benned.

Mindegyik személyiséged azonosan épül fel; mert valami emlékhez tapadó régi energia táplálja. Mondjuk például, megbüntettek gyermekkorodban, amiért valamit nem csináltál meg. Ehhez az emlékhez a megbántódás vagy az igazságtalanság érzése és energiái kapcsolódnak, s ezzel egy részszemélyiség születik (a megbántott gyermeké), az pedig érvényesíteni fogja a maga szűk látókörű szempontjait mindaddig, amíg az energiái fel nem szabadulnak. A meghántott gyermek csupán emlék, csak arra vár, hogy megszabadulhasson a visszatartott energiáktól, és amíg ez meg nem történik, addig megmarad.

Mivel vannak örömteli emlékeid is, a belső személyiségeknek kellemes és kellemetlen alakjai vannak. Jó érzés visszaemlékezni a jó munkáért kapott dicséretre, s nem jó érés a bírálatot felidézni. Ám az egymással ellentétes emlékképek nem semlegesítik egymást, megtartják a sajátosságukat és ütköznek az ellentétükkel. Az ítéletmondás természetéből következik az az állítás: "Igazam van", még ha a kelvetkező tapasztalás ezzel szögesen ellentétes is lesz. A kritikát vagy az igazságtalan büntetést is hordozzuk, újra meg újra visszaidézzük, amíg energiaraktárunk másik szögletében hasonló élénkséggel van jelen az, amikor igazságos elbánásban vagy dicséretben részesültünk.

Könnyű kapcsolatba lépni ezekkel a visszatartott erőkkel. Ülj le kis időre egyedül egy csendes szobában! Lélegezz könnyedén! Most - lélegzésed megváltoztatása nélkül - figyeld meg annak könnyű ritmusát és folytonosságát! Ne menj tovább, amíg lélegzésed nem nyugodt és egyenletes! Amikor ide eljutottál, idézz fel valami rendkívül rossz élményt, és a kapcsolódó erős negatív érzelmeket, mint pl. szégyen. megaláztatás vagy bűntudat. Mondjuk, rajtakaptak. amikor csaltál a vizsgán vagy loptál valamit. Mindegy, hogy apróságot vagy komoly dolgot: most a régi érzelmet keresed.

A lehető legélénkebben idézd fel ezt az eseményt és engedd, hogy a kapcsolódó érzelmek is feltoluljanak vele. Figyelj a lélegzésedre: már nem olyan könnyed! A felidézett érzelemtől függően, lélegzésed akadozóvá vagy felszínessé vált, sőt, esetleg levegőért kapkodsz vagy éppen visszafojtod a lélegzetedet. Eszerint bizonyosan a gondolkodási folyamat a lélegzés hű tükre, különösen a visszaidézett érzelmek esetén. Amit megtapasztalsz, az tárgyalásunk három alkotóeleme: emlék, energia és ragaszkodás. Ha ez a három együtt van, elindulhatsz a mélyebb éned felé.

Minden mélyebb én ugyanazt akarja, önmaga kifejezését, általad. A síró kisbaba, a magányos kisgyermek, a csalódott ifjú, a reménykedő szerelmes, a törekvő dolgozó: mind élni akarnak általad. Egyetlen belső személyiség sem jut soha tökéletes kibontakozáshoz, ezért valamennyien igyekszenek legalább kis időre, fényre - vagy éppen árnyékba - kerülni.

A kialakuló gondok teszik az emberi életet annyira változatossá, a sok fény és árnyék együttélésévé. A mágus csak a fényt éli meg. Mint a csecsemő, úgy a mágus sem tart vissza energiát. Felszabadítva a belső harcokat, táplál minden régi ragaszkodást, a mágus túljut a személyiségen; hogy a tiszta tudat állapotában legyen. A halandó állapotából a máguséba való eljutás rejtélyesnek tűnhet, de valójában természetes. Csak egyensúlyra van szükség, amit az élet áramlása képes fenntartani.

Többféle mód van a régi energiák felszabadítására. Az egyik leghatékonyabb egyszerűen elismerni a létüket. Ahelyett, hogy letagadnád a szégyenkezést vagy a bűntudatot, egyszerűen tekints magadra és mondd: "Ezt érzem". Gyakran az öntudatosításnak ez a pillanata már elég is, mert minden visszafojtott régi energia a tagadás által maradt fenn benned. Ha feloldod a tagadást, félig nyert ügyed van. Az önelfogadásnak fontos szerepe van. Ne állíts ilyet "Jól van az, hogy szégyenkezem és bűntudatot érzek", hiszen ezektől az energiáktól éppen megszabadulni igyekszel, nem pedig állandósítani azokat. De azt igenis ki kell mondanod, hogy "vannak ilyen valós érzelmeim".

Ismét segíthet a lélegzés a tagadás legyőzésében. Feküdj le egy csöndes szobában, és lazíts! Lélegezz be, ahogy akarsz, felszínesen vagy mélyen, gyorsan vagy lassan, majd lelegezz ki természetesen! Ne gondolj ritmusra vagy erőfeszítésre, csak egyszerűen engedd ki a levegőt! Talán kicsit sóhajtasz vagy zihálsz, nem baj.

Megint lélegezz be, majd engedd ki egyszerűen, erőltetés vagy visszatartás nélkül! Amíg így lélegzel, engedj bármilyen érzelmet vagy képet a felszínre bukkanni és elszabadulni! A folyamatot segítheti, ha a szívedre vagy tested bármely más, érzelmet hordozó részére összpontosítasz: egyes területek szorosan kapcsolódnak bizonyos érzésekhez.

Amíg folytatod ezt a gyakorlatot, visszatartott energiáid elindulnak a felszín felé. Az elengedés olyan jelekkel járhat együtt, mint halvány emlékek, gyengéden vagy akár erősen (pl. sírásig menően) megnyilvánuló érzelmek. (Ha érzelmeid túlságosan erőssé válnának, hagyd abba a gyakorlatot, és pihenj csukott szemmel öt percig) Sokan annyi elraktározott energiát hordoznak, hogy e légző gyakorlat során rögtön el is alszanak. Ez annak jele, hogy a bennük őrzött faradság szabadult fel és hatalmába kerítette a testüket.

Ha a fent leírtakból nem tapasztalsz meg semmit, ez annak jele, hogy ésszel visszafogod az energiáidat. Az észt ki lehet hagyni a gyakorlat kis változtatásával: lélegezz zihálva. felszínes és elég gyors levegővétellel! E gyors, felszínes és ritmikus légzés elvonja a tudatos ész figyelmét, és így az energiák kiszabadulhatnak az ellenőrzése alól. A zihálást egy-két percig folytasd csak, mert a felszabaduló erők könnyen túl erőssé válhatnak.

A gyakorlatot meg-megismételheted a régi energiák kilélegzésére, de igen hasznos megtanulni azt is, hogyan lehet az új, szabadulni vágyó érzéseket és érzelmeket is elengedni. Mint éned minden más eleme, árnyék-személyiséged is kifejeződni és felszabadulni akar. Megvalósulásához az első lépésként, a szellemed rejtett börtöneiben lévő negatív energiákat természetes és kényelmes módon felszabadítod.