Nyolcadik lecke

Az erő kétélű kard.

Az én ereje ellenőrizni és uralkodni akar.

A mágus ereje a szeretet ereje.

A erő lakóhelye a belső én.

Énünk sötét árnyékként követ.

Ereje mámorító, szenvedélyek rabjává tesz, majd végül rombol.

Az erő örök küzdelme az egységben ér véget.

Mielőtt Artúr kikerült Merlin védőszárnyai alól, rosszkedvűvé vált. Majd tizenöt évesen alig találkozott más emberekkel.

- Azért vagy szomorú, mert közéjük kell menned? - kérdezte Merlin. - Hiszen végül is az ő fajtájukból való vagy! Artúr elkapta a tekintetét.

- Szomorú vagyok, de nem ezért. - Hát akkor miért?

- Szeretnék megkérdezni valamit, de nem tudom, hogyan.

- Csak rajta!

Artúr gondban volt.

- Nem kapcsolódik egyik általad hangoztatott tanításhoz sem. De amit mindennél jobban szeretnék tudni, az az, ha megmondanád nekem... - és zavartan elhallgatott.

- Talán azt szeretnéd tudni, milyen az, amikor az ember szerelmes?

Artúr hálásan bólintott, amiért Merlin kisegítette szorult helyzetébó1. Az öreg mágus töprengett egy percig, azután így szólt: - Először is: semmi okod szégyenkezni, mert igazán fontos dolgot kérdeztél. De van valami a szeretetben, amit nem lehet szavakba foglalni. Most pedig gyere velem!

Merlin elvezette Artúrt egy tisztásra, ahová besütött a nap. Kezében égő gyertyát emelt a nap felé. - Meg tudod-e állapítani, hogy ég-e vagy sem? - kérdezte.

- Nem - válaszolta Artúr. A nap ragyogása láthatatlanná tette a gyertyalángot.

- Figyelj! - mondta Merlin, és egy gyapotgombolyagot tartott a gyertyához, amely azonnal lángra lobbant.

- Mi köze ennek a szerelemhez? - kérdezte a fiú.

De Merlin nem válaszolt. Leszakított egy vad tárnicsvirágot, s nedvébó1 két cseppet Artúr ujjaira sajtolt. - Kóstold meg! - utasította.

Artúr elfintorodott. - Nagyon keserű.

Merlin a tóhoz vezette és kezet mosatott vele. - Most kóstold meg a vizet! - mondta.

- Érzel benne bármi keserűt?

- Nem - ismerte el Artúr. - De mi köze mindennek a szerelemhez?

Merlin ismét nem válaszolt, csak mélyebbre vezette a fiút az erdőbe. - Ülj csendesen - szólt halkan. Artúr úgy tett, ahogyan mestere kérte. Kisvártatva néhány méternyire tőlük egy egér bújt ki a tisztásra. Azután egy árnyék jelent meg, s mielőtt az egér mozdulni tudott volna, lecsapott rá a sas, megragadta és elrepült zsákmányával a magas sziklák között lévő fészke felé.

Artúr kitört teljesen összezavarodva: - Azt ígérted, a szerelemről tanítasz! Mi köze van ennek a szerelemhez?

- Hallgass ide! - szólt a mester. - Mint a gyertya lángja a napfényben, úgy oldódik fel én-ed a szerelem mindent el-söprő erejében. Ahogyan a keserűség már nem érződik a vízben, életed keserűsége is olyan lesz, akár a legédesebb és legfrissebb víz, ha egyszer feloldódik a szerelemben. Mint a sas zsákmánya, saját fontosságod is csak szemvillanásnyi lesz, ha egyszer magával ragad a szerelem.

A LECKE MEGÉRTÉSE

A szeretet ereje a tisztaság ereje. A szeretet szót sokféle értelemben használják, de a mágus számára szent szó, mert számára a szeretet minden tisztátalanságot feloldó, és csak az igazat, a valódit hagyja meg.

- Amíg félsz, nem tudsz igazán szeretni - figyelmeztet Merlin. - Amíg harag lakozik benned, nem szeretsz igazán. Amíg önző vagy, nem vagy képes igazán szeretni.

- Akkor hogyan szerethetek?! - kérdezte Artúr, mert eszébe jutott, hogy a félelem, a harag és az önzés olykor magukkal ragadják.

- Nos, éppen ez a titok - válaszolt Merlin. - Bármennyire tisztátalan vagy is, a szeretet felkutat és megmunkál, hogy szeretni tudj.

A szeretet megkeresi a tisztátalanságot, hogy kiégethesse azt. Nincs szeretet nélküli személy, csak olyanok varrnak, akik nem érzik a szeretet erejét. A szeretet láthatatlan és mindig jelen lévő. Több, mint érzelem vagy érzés, több, mint élvezet vagy önkívület. A mágus szerint a szeretet a levegő, amit belélegzünk, a minden sejtet elérő keringés. Egyetemes forrásából mindent táplál. Ez a végső erő, mert erőszak nélkül bármit megvalósít. Még a szenvedésben, az én és az értelem látókörén kívül is tovább hat a szeretet. Hatalmával összevetve, minden más erő gyenge.

- Olyan hatalmas vagy, mint egy király? - kérdezte Artúr Merlint.

- Mibó1 gondolod, hogy a királynak bármiféle hatalma van? - kérdezett vissza Merlin. - A király a hatalmát az alattvalóitól kapja, akik bármikor fellázadhatnak és megfoszthatják őt attól. Ezért él minden király rettegésben: amit birtokol, valójában csak kölcsönben van nála. Az ország legszegényebb alattvalója is gazdagabb a királynál, amíg csak hatalmát oda nem adja, és meg nem hajol neki.

Az igazi erő bennünk van. Aki a világot a szeretet belülről jövő fényében látja, az félelem nélkül, megingathatatlan békében él.

A szeretet sok titka kívül marad az emberek figyelmén, Ahhoz, hogy szeretetet kapj, először adnod kell. A másik ember feltétel nélküli szeretetéhez te sem állíthatsz feltételeket az ő számára. Először meg kell tanulnod magadat szeretni, csak azután tudsz másokat szeretni. Többnyire mindez magától értetődőnek tűnik! Miért nem eszerint élünk?!

A mágus szerint a szeretetet ki kell bontani, ki kell szabadítani a harag, a félelem és az önzés rétegei alól, mert ezek elhomályosítják, mint valami elöregedett lakk. Ahhoz, hogy életed szerető élet lehessen, meg kell tisztítanod a jelenlegi életedet. A szeretetnek nincs jó vagy rossz megközelítése.

- A szeretetet kétségbeesetten kereső ember egy halra emlékeztet, amelyik kétségbeesetten keresi a vizet - mondta Merlin.

Az élet olykor szeretetlennek tűnhet, de valójában a befogadó személy, nem pedig a "kinti világ" foszt meg bárkit a szeretettót.

Ahhoz, hogy életedben teljes és megingathatatlan alapkó1cént legyen jelen a szeretet, először meg kell határoznod, mit értesz ezen a fogalmon ma. Legtöbbünk szerint a szeretet valaki máshoz való vonzódás, tápláló erő, ami az elfogadottság érzését adja, öröm és gyönyörűség, erős érzés vagy érzelem. Bár a szeretet valamennyire jelen van mindezekben, a mágus szerint legjobb esetben is csak töredékes meghatározásnak tekinthetők.

- Annak a szeretetnek, ahogyan azt ti, halandók meghatározzátok, idővel szükségképpen el kell halványodnia és végül e kell pusztulnia - magyarázta Merlin. - A ti úgynevezett szeretetetek jön és megy. Egyik vágyott tárgyáról a másikra vált. Könnyen gyűlöletbe fordul, ha vágyai meghiúsulnak. Az igazi szeretet változatlan, nincs tárgya, és nem változhat át másik érzelemmé, mert már kezdetben nem volt érzelem.

Ha elhagyod a szeretet minden felszínes formáját, mi marad? A válasz az önelfogadás körül kezd bontakozni. Belső erő lévén, a szeretetet először saját magadban fedezheted fel, amint terád irányul.

- A halandók lázasan, nyugtalanul és aggódva forgolódnak a szeretet körül - mondta Merlin. - Ha nem kapják meg azt, akit szeretnek, úgy hiszik, meghalnak. De a szeretet, az igazi szeretet nem okozhat nyugtalanságot, mert sosem indít kifelé. A leginkább vágyott, szeretett lény is csak önmagad kiterjesztése. A valakitől remélt szeretet csak a saját tudatosságodat veti alá a korlátoknak. A mágus számára minden szeretet belülrő1 fakad.

- Ez hihetetlenül önzőnek hangzik - vitatta Artúr.

- Összekevered a belső világot az énnel, pedig a belső valójában a lélek - válaszolt Merlin. - Az önzés az énből ered, amely mindig birtokolni, ellenőrizni és uralkodni akar. Amikor ez az én azt mondja, “szeretlek, mert az enyém vagy”, az uralkodásról és a birtoklásról jelent ki valamit, nem pedig a szeretetről. Akik igazán megtanultak szeretni, először is megszabadultak minden önzéstől. Így egészen új tapasztalás nyílt meg előttük.

- Az milyen? Megismerem-e valaha? - kérdezte Artúr. - Egyszer, amikor már túljutottál a lázas nyugtalanságon, majd pici fényt fedezel föl a szívedben. Kezdetben csupán szikrányi, azután, mint a gyertya lángja, s a végén lobogó máglyává nő. Amikor ráébredsz erre, a lángok eltakarják a Napot, a Holdat és a csillagokat. Abban a pillanatban majd kizárólag a szeretet tölti be az egész világmindenséget, mégis benned, a te szívedben lesz mindez.

A LECKE MEGÉLÉSE

Az én félreállításának megtanulása lépésenként történik. Az elszigeteltség, a félelem, a megszokás, az önzés és a düh sok-sok rétege akadályoz bennünket abban, hogy a szeretetet úgy éljük meg, ahogyan azt a mágus ismeri. Vezető szerep jut az észnek ebben a tanulási folyamatban, hogy a szeretetet egyetemes erőnek tekintsük. Ha az ész vállalja az új távlatot, az érzelmek és a hiedelmek majd követik.

Mi az értelem új szempontjának alapja? Egyszerűen az, hogy a szeretet ereje mindenhol jelen van, és hidd el, a te életedben is rendet és békét hoz létre. Próbáld ki a következő gyakorlatot: menj ki éjszaka a szabadba, és tekints a föléd boruló csillagos égboltra! Századok óta nézik az emberek, és álmélkodnak csodás szerkezetén és szépségén. Amikor a csillagos égre tekintünk, a természet rendjének tökéletes megnyilvánulását látjuk. Rácsodálkozhatunk az idő végtelen folyamára, ami az évmilliók során a világmindenség minden életét magában hordozta az első hidrogénatom kialakulásától, a csillagok keletkezésén át a DNS megjelenéséig. Ez az óriási időtartam nincs fonalra fűzve. Az információ és az energia minden része úgy fejlődött, hogy ha ma megfigyelőként a kozmoszba tekintesz, ott látod a teljes múlt élő képét.

A világmindenségben lévő erők minden elképzelhetőnél hatalmasabbak, mégis azok a folyamatok, melyek a hidrogénatomokat, a csillagokat vagy a DNS-t létrehozták, rendkívül finomak. A dolgok alakulhattak volna másképpen is, hiszen a lehetőségek száma végtelen, s akkor az a valami, amit most saját magadnak mondasz, nem jött volna létre. A szervezettség és az értelem tartják egyensúlyban a folyamatokat. A mágus szerint rend nem jöhet létre összevisszaságból, a rend már benne van a teremtésben. Az űrben száguldó titáni erők nem harcolnak egymással, valamennyien létezhetnek és alakulhatnak a természet növekedési irányai szerint.

Most rakjuk össze mindezeket a tulajdonságokat: rend, egyensúly, fejlődés és értelem. Ez a szeretet meghatározása! Nem valami népszerű eszme, hanem a mágus szeretetfogalma, az életet fenntartó és tápláló erő. Ezen a szinten kezdi felfogni az értelem a szeretet valódi erejét. Manapság hozzászoktunk az összevisszasághoz, ahhoz, hogy az életet, állandóan ingatagnak és veszélyben lévőnek tekintsük. Pedig az élet története azt bizonyítja, hogy eddig már átvészelt évmilliókat, és a soha nem veszélyeztetett mély értelem által állandóan megteremtette a saját túlélése feltételeit. Mindegy, milyen ridegek a feltételek, maga az élet elpusztíthatatlan!

Ezt a meglátást a saját életedre is alkalmazhatod. Gondolj annak legkezdetére: amikor annyi akadály ellenére egyetlen hímivarsejt megtermékenyítette anyád méhében a petesejtet! A mai léted kizárólag ennek a függvénye. Pusztán ennek a bekövetkeztére alig volt esély, és mégis minden erőfeszítés nélkül megvalósult. Hasonlóképpen, a környezet millió támadást intézett szennyezés, sugárzás, esetleg a sejtekben lezajló téves mutációjával ellened a fogantatásodtól mind a mai napig. Ezek közül bármelyik megfoszthatott volna a túlélés esélyétől. Mégis a benned lévő értelem és rendező erő minden erőfeszítés nélkül túljutott ezeken az akadályokon. Ezzel megcáfolta a tudat meggyőződését, miszerint az életet csak küzdelemmel lehet fenntartani. Valójában a tudat nem képes előre látni vagy megtervezni az élet születését, fenntartását és sok-sok veszélytől való védelmét.

Ha ez az erőfeszítés nélküliség működni tud a tudattalanban és a sejtek szintjén, miért ne lenne képes erre a tudatos rétegben? EI tudod képzelni magadat, amint az élet hullámának taraján lovagolsz? Mert tulajdonképpen így teszel minden pillanatban. Személyes, gondolkodásra, érzésre és cselekvésre indító ösztönzéseid olyanok, mint a hullám taraja, örökké előre visznek a jövő felé, s mindig megújulnak alulról. Az életet fenntartó szeretet hullámzása hasonló az egyes hullámokban megújuló óceán mozgásához.