Ötödik lecke

A mágusok nem hisznek a halálban.

A tudatosság fényében minden élő:

Nincsenek kezdetek és végek.

A mágus szármára ezek csapán a képzelet alkotásai.

Ha egészen élő akarsz lenni, meg kell halnod a múlthoz képest.

A molekulák felbomlanak és eltűnhetnek, de a tudat túléli hordozójának pusztulását.

Minden Merlinről szóló történet - még a legzavarosabb is - természetesnek veszi, hogy ő visszafelé élt az időben. Ez saját korában sok megrökönyödést váltott ki a halandók köréhen.

- Vigyázz! - kiáltott az öreg mágus egy másodperccel az után, hogy Artúr magára rántotta a forrásban lévő vizet. Megjelent egy temetésen, és álla alatt megcsipkedte a holttestet, mintha újszülött kisbaba lett volna. Sőt, a falubeliek elbeszélése szerint, látták időként, amint Merlin a temetőben keresztelői ajándékokat osztott szét a fejfák között.

- Megmagyaráznád, miért élsz visszafelé az időben? - kérdezte őt egyszer Artúr.

 - Mert minden mágus így él - válaszolta Merlin. - De miért van?

- Ezt választottuk. Sok előnye van.

- Egyiket sem látom - vetette ellen Artúr, s Merlin olyan különös szokásai ötlöttek eszébe, mint a lefekvés előtti reggeli.

- Figyelj, megmutatom! - mondta Merlin, és kivezette Artúrt a kristálybarlangból. Forró nyári nap volt, a nap épp a fejük felett állt, s a vadrózsák szinte a földre lankadtak.

Merlin ősút nyomott a fiú kezébe, és így szólt: - Áss egy árkot innen arrafelé, s addig ne hagyd abba, amíg nem szólok!

Artúr nekiveselkedett a feladatnak, teljes erővel ásott, aztán amikor már nagyon kimerült volt, és Merlin még mindig nem szólt, kérdezte: - Elég hosszú már? Merlin megnézte a mintegy 3 méter hosszú és 60 centi mély árkot.

- Igen, éppen elég - mondta. - És most töltsd be megint! Artúr ugyan megszokta, hogy engedelmeskedjék, de ez az utasítás nagyon nem volt a kedvére való. Izzadva és morcosan erőlködött a tűző napon, míg csak az egész árkot be nem temette.

- Most pedig ülj mellém! - szólt Merlin. - Mi a véleményed az elvégzett munkáról?

- Hogy értelmetlen volt! - tört ki a fiú.

- Pontosan, s így áll a dolog a legtöbb emberi erőfeszítéssel. De az értelmetlenség csak többnyire túl későn derül ki, már a munka elvégzése után. Ha te is visszafelé élnél az időben, tudtad volna, hogy értelmetlen dolog megásni az árkot, s neki se kezdtél volna.

A LECKE MEGÉRTÉSE

Az Artúr-mondakör elbeszélései egyszerűsítenek, amikor azt állítják, hogy Merlin visszafelé élt az időben. A régi mesélők szívesen okoztak megdöbbenést, s a hallgató, aki igyekezett megfejteni, mit jelenthet visszafelé élni az időben, igencsak álmélkodott Merlin különös lényén. Ennek eredményeként néhányan prófétának vagy jövendőmondónak tekintették. Minden prófétáról azt állíthatnánk, hogy visszafelé él az időben, hiszen még meg nem történt dolgokról beszél.

De mélyebb értelemben a középkori gondolkodó számára, ha valaki visszafelé él az időben, azt a jelentést hordozta, hogy az illető ellene szegül az élet és a halál természetes ciklusának. Ha valaki napról napra fiatalodik, az kiszabadult a minden élő öregedését és halálát jelentő, megváltoztathatatlan törvény hatalma alól. Úgy tűnik, a mágus akkor születik meg, amikor kilép a világból, ha ugyan egyáltalán meghal.

Ennek megértéséhez föl kell dolgoznunk a varázslók gyakorlatát.

- Ti halandók a Haláltól veszitek a neveteket is - mondta Merlin a kristálybarlangban. - Halhatatlanoknak hívnátok magatokat, ha az Élet alkotásainak hinnétek önmagatokat.

- Ez nem igazságos - tiltakozott Artúr. - A halált nem mi választottuk! Arra ítéltettünk.

- Nem, csak egyszerűen megszoktátok. Valamennyien megöregszetek és meghaltok, mert láttok másokat megöregedni és meghalni. De ha egyszer eldobod ezt a megunt szokást, kiszabadulsz az idő hálójának rabságából.

- Eldobni a halált? Hogyan? - akarta tudni Artúr.

- Először is menj vissza a szokás forrásához! Itt egy cseppnyi téves okfejtést találsz, s ez győzött meg arról, mi-szerint legfőbb tulajdonságod a halandó voltod. Minden tévhit téves érvelésben gyökerezik. Azután keresd meg a hibát a logikai okfejtésben, és vágd ki! Nagyon egyszerű.

Artúrt a legenda úgy tartja számon, mint aki "király a múltban és a jövőben" és ő is kitört a halál bűvköréből. Mit talált vajon? Mi a mágusok szerinti téves logikai lépés a halandóság mögött? Alapvetően a testünkkel való azonosulásunk. Az emberi test megszületik, megöregszik és meghal. Tévedés azonosulnunk ezzel a folyamattal, de ha egyszer magunkévá tettük ezt a logikát, bennünket, magunkat is halálra ítél. A halandóság bűbájának fennhatósága alá kerülünk, s nem marad más választásunk, mint elfogadni a halált.

Ahhoz, hogy megtörjük a varázst, önazonosságunkat az időköz kötöttből át kell tennünk az időtlenségbe. Ezért indul a mágus utazásra, hogy felfedezze az időre vonatkozó igazságot: ez a valódi jelentése annak a mesének, miszerint Merlin visszafelé élt az időben. Nyomon akarta követni az időt egészen annak gyökeréig.

A LECKE MEGÉLÉSE

A mágus tapasztalatában az idő csupán a mennyiségekre bontott örökkévalóság.

- Valamennyiünket az időtlenség vesz körül - állította Merlin. - A kérdés csak az, hogy mit kezdünk vele?

Az időtlen apró darabokra való felszabdalása hozza létre az időt, s mindmáig ez a jellemző ránk. Számunkra az idő az események egymásutánjában halad. Az órák másodperceket, perceket, órákat tiktakolnak, így mérik a múltból a jelenen át a jövőbe vezető hosszú menetelést. Az időnek eme elképzelését mozdította ki a holtpontjáról Einstein, amikor az idő relativitását, gyorsulását és lassulását bizonyította.

Ugyan Einstein némileg hasonlított Merlinhez, minden valószínűség szerint kicsit átcsusszant a mágus világába, s onnan hozta magával ezt a meglepő elképzelést. Érezte a relativitás elméletét, mielőtt még matematikailag bizonyítani tudta volna. Az időt valamennyien viszonylagos és folyékony dolognak éljük meg: minden örömteli tapasztalás felgyorsítja, minden fájdalmas pedig lelassítja. A szerelem egy napja csak másodpercnek, de a fogorvosi székben eltöltött óra örökkévalóságnak tűnik.

Vajon az idő ilyen új elképzelése valóban megszabadítana a haláltól? A mágus szerint a halál csupán hiedelem. A relativitás megengedi, hogy megkérdőjelezzük a lineáris időbe vetett hitünket. Hozhatunk más példákat is, amelyek megkönnyítenék a halhatatlanságba vetett hitünket. Például ha a világegyetemet energiaraktárnak tekintjük, akkor az energia szempontját tekintve soha semmi nem hal meg, mert az energia nem elpusztítható. Energiaként mindig itt leszel!

- Én nem akarok energia lenni - tiltakozott Artúr, ami-kor a fenti logikával szembesült.

- Ez a te végzetes hibád - mutatott rá Merlin. - A jelen testeddel azonosulsz, s azt hiszed, szükséged van valamilyen alakra. Mivel az energia alaktalan, nem tudod elképzelni, hogy te magad az lehetsz. Pedig csak arra mutattam rá, hogy az energia nem születik, hanem van, nincs kezdete és vége. Amíg nem szakítasz azzal az elképzeléssel, hogy kezdeted van, sosem találod meg lényed halhatatlan részét, ami nem születik és nem is hal meg soha.

Látva a fiú csalódott képét, Merlin még biztatóan hozzá-tette: - Ne félj, nem rablom el a testedet, hogy alaktalanná tegyelek! Csak meg kell látnod az alaktalant az alakban, s akkor a halandóság közepette is tiéd lesz a halhatatlanság.

A molekulák alakulnak és felbomlanak, visszatérnek az atomok őstengerébe. A tudat viszont túléli az őt hordozó molekulák halálát. A napsugár energiája falevéllé alakul, ami idővel lehullik, és talajjá lesz. Az állapotok változása sok határon jut át. A napsugár láthatatlan, míg a falevél és a talaj látható. A falevél él és növekszik, a napsugár pedig nem. A fény, a levél és a föld színe különbözik stb.

Mindezen változások az agy szüleményeiként léteznek. Valójában a napsugárban lévő energia nem változik: fotonok és elektronok állandó játéka van minden mögött, függetlenül attól, hogy mi élőnek vagy halottnak tekintjük. A modern tudomány már átvezette gondolkodásunkat a meg-felelő új távlatba, most meg kell tanulnunk annak megfelelően élni. Az olyan látnoki gondolkodók, mint Einstein csak segíteni tudnak bennünket a szellemi határok átlépésében, de az érzelmi és az ösztönös gátakat nekünk magunknak kell lerombolnunk.

A haláltól való érzelmi félelem ezen gátak egyike. A mágusok szerint a halált, mint jelenséget félelembe burkolták, bár ez a félelem annyira mélyen gyökerezik, hogy hatását nem is lehet rögtön látni. A következő, igen egyszerű gyakorlat segítségével azonban ki-ki felfedezheti saját magának.

Ülj le papírral, ceruzával egy csendes, zavaró körülményektől mentes szobában! Tedd a tollad hegyét az első papírra és határozd el, hogy öt percig fel sem emeled! Írd le azt a mondatkezdést: "Félek attól, hogy..." majd fejezd be akarod szerint!

Ne hagyd abba, hanem írd le újra ugyanazt a mondatkezdést, "Félek attól, hogy.." és megint fejezd be azzal, ami eszedbe jut! Amíg ezt csinálod, lélegezz lassan, kimérten, szünetet ne tarts! E légzésmóddal az ember megkerülheti a tudatos agyműködést, e nélkül sokkal nehezebb lenne elérni a félelem tudatalatti rétegét.

Miközben a folyamatos, egyenletes, megállás nélküli ki-és belégzést végzed, folytasd tovább a gyakorlatot, fejezz be újabb és újabb "Félek attól, hogy.." kezdetű mondatokat! Ha sikerül felszabadulnod, és titkos félelmeidet is lemered írni, nehéz lesz abbahagynod a sort!

Ha szabadon végzed ezt a gyakorlatot, gondolataidat az ellenőrzés kísérlete nélkül engeded kibontakozni, sok - a félelemhez kapcsolódó - különös és nem várt összefüggést fedezhetsz fel. E nem várt félelmek érzelmeket is hoznak majd magukkal, sőt dühöt, bánatot és nagy megkönnyebbülést. Töröld le kicsorduló könnyeidet!

Engedd valamennyit felszínre jutni, térj vissza újra meg újra e légzésmódhoz és ne emeld fel tollad a papírról, amíg nem végeztél! Figyelmeztetés: ha rosszul érzed magad, hagyd abba! Jó lehet az is, ha a gyakorlat végén lefekszel és pihensz, ezzel visszajutsz a normális egyensúlyi helyzetbe.

Tapasztalatom szerint ez a gyakorlat az első alkalommal a leghatásosabb, de bármikor megismételhető.

Mi köze van mindennek ahhoz, ahogyan a mágus a halhatatlanságot látja? Az, ha öt percet a fenti "félelemgyakorlatnak" szentelünk, azzal hitrendszerünk egy rétegét lehámozzuk. A halhatatlanság ott van az emberi élet legközepében, de számos ezzel ellentétes hitbó'1 álló réteg borítja. Ezeket a hiteket mozgósítja a mindennapi élet: félelmeket, vágyakat, álmokat, öntudatlan társításokat élünk meg, s végül legmélyebb meggyőződésünk szerint, meg kell halnunk. A racionális ész valószínűleg védi ezt a tételt, mert azt állítja, hogy a halát mindenütt jelen van a természetben.

Merlin így mondaná: - Nézd kicsit közelebbről a kétségeidet. A kétség mögött ott a kételkedő, a kételkedő mögött a gondolkodó, a gondolkodó mögött a tiszta tudatosság egy cseppje, melynek már ott kellett lennie minden gondolat megszületése előtt. Én vagyok a tudatosság e cseppje. Halhatatlan vagyok és nem hat rám az idő. Ne csak töprengj velem kapcsolatban, és vizsgáld, vajon elfogadj-e vagy elutasíts! Merülj a mélybe, hámozd le magadról a kétkedés rétegeit! Amikor végre találkozunk, tudni fogod, ki vagyok. És akkor halhatatlanságom nem puszta eszme lesz csupán, hanem élő valóság.