NEGYEDIK LECKE

Ki vagyok én?  Egyedül ezt a kérdést érdemes feltenni,

S erre az egyetlenre sosincs válasz.

A sorsod, hogy végtelen sok szerepet játssz el,

de ezek egyike sem te vagy.

Bár a lélek nem helyhez kötött, mégis a testnek

Nevezett ujjlenyomatban lakozik.

A mágus nem helyi jelenségnek gondolja magát,

aki a nagyobb világról álmodik.

A mágus maga a világ, amely a helyi jelenségekről álmodik.

Merlin sok évre eltűnt Artúr világából, azután egy napon hirtelen újra feltűnt, amikor Camelot erdején átsétált. Artúr király a mester viszontlátása feletti örömében, királyi lakomát rendezett. De Merlin zavartan viselkedett, és úgy nézett egykori növendékére, mintha sosem látta volna még.

- Talán részt vehetek a lakomán, ha az vagy, akinek tartalak. – mondta Merlin. – De mondd meg, igaz lelkedre, ki vagy te?

- Artúr igen meglepődött, de mielőtt tiltakozhatott volna, Merlin az egybegyűlt udvarhoz fordult, és hangosan így szólt: - Ezt a zacskó aranyport annak adom, aki megmondja, kicsoda ez az ember. – És a keze között megjelent az aranyportól duzzadó zsákocska.

- A Kerekasztal lovagjai zavarba jöttek, és igencsak bosszankodtak, de egyikük sem lépett előre. Hosszas várakozás után jelentkezett egy fiatal apród: - Mindannyian tudjuk, hogy ő a király.

- Merlin a fejét rázta, és kurtán-furcsán kiküldte az apródot a teremből.

- Nem tudja egyikőtök sem, hogy kicsoda ő? – kérdezte ismét.

- Ő Artúr! – kiáltotta egy hang -, minden bolond tudja. Merlin a pillantásával kereste – és őt is kutasította teremből.  Az egész udvar zavarban volt, de a mágus kérdése hamarosan játékká alakult.

- Számos válasz röppent fel: Uther Pendragon fia, Camelot uralkodója, Anglia királya. Merlin egyik választ sem fogadta el, például az olyan szellemes válaszokat sem, mint Ádám fia, Albion virága. Férfi a férfiak között stb. Végül Guinevere maga is megszólalt: - Ez az én szeretett férjem. – suttogta. De Merlin ismét csak a fejét rázta. Sorban mindenkit elbocsátott, s végül csak a mágus meg a király maradtak a nagy csarnokban.

- Merlin, mindannyiunkon kifogtál – ismerte el Artúr. De én biztosan tudom, hogy ki vagyok. És válaszom ez: régi barátod és tanítványod. – Pillanatnyi mérlegelés után Merlin a korábbiakhoz hasonlóan ezt a választ is elutasította, s a királynak nem maradt más választása, mint hogy ő is elmenjen. De kíváncsiságában egy nyitott ajtóhoz ment, ahonnan beláthatott a nagy terembe. Meglepődve figyelte, amint Merlin az ablakhoz lépett, kinyitotta az erszényt és a levegőbe szórta az aranyport.

- Miért dobtad ki az értékes aranyat? – kiáltott fel Artúr nem tudván uralkodni magán.

Merlin feltekintett. – Így kellett tennem, mert csak a szél mondta meg, hogy ki vagy te – válaszolt.

- A szél? Hiszen nem mondott semmit!

- Pontosan

A LECKE MEGÉRTÉSE

A mágusok és a hozzájuk hasonlók általában örömmel maradnak névtelenek és helyhez nem kötöttek. Nem szívesen tartózkodnak olyan helyeken, ahol a halandók otthonosan mozognak.

- Attól, hogy valaki a nevemen szólít, még idegen. Attól, hogy ismered az arcomat, még nem ismersz engem – magyarázta Merlin.

- A mágusok a kozmosz polgárainak tekintik magukat. Ezért lényegtelen számukra bármiféle helymeghatározás.

A halandó éltben bennünket nevek, címkék, és meghatározások jelölnek. Bár hasznos, ha van neved – pl. ebből tudhatod, melyik születési bizonyítvány a tiéd, de hamarosan korláttá lesz. A neved címke. Leírja, mikor és hol születtél, kik a szüleid. Néhány év elmúltával jelzi, milyen iskolába jártál és mi a foglalkozásod. Harmincéves kor körül a személyazonosságodat már a szavak ládájába lehet zárni. A ládika falai például a következő mondatokból lehetnek: katolikus adófizető, Cornellben tanult, nős, három gyermeke van, továbbá kölcsönt vett fel. – Lehetnek e tények pontosak, de mégis félrevezetők. A feltételekhez nem kötött szellemet zárnák a feltételek csapdájába.

Úgy tűnhet, e határok közül sok tartozik hozzád, pedig csupán a testedhez tartoznak, s te magad sokkal több vagy testednél. A mágus különös viszonyban van testével. Tudatgomolyagnak látja, ami formát ölt a világban, ahogyan a sziklák, a fák, a helyek, a szavak, a vágyak és az álmok is áradnak és alakot öltenek. Az az egyszerű tény nem zavarja a mágust, hogy a vágyak és az álmok nem kötődnek anyaghoz, a test viszont szilárd. A mágusokban nincs meg a mi megszokott előítéletünk, miszerint a “szilárd” egyenlő a “valódi”-val.

A mágus nem helyi jelenségnek gondolja magát, aki nagyobb világról álmodik. A mágus maga a világ, ami helyi jelenségekről álmodik. Nem korlátozzák a határok. A halandók nem létezhetnek korlátok nélkül. Testük határozza meg, hol vannak. Test nélkül az ember még azt sem tudná, hol van otthon, hiszen az otthonban talál a test védelmet és nyugalmat.

Merlin mégsem tekintette magát hontalannak. Azt mondta: - A testem olyan, mint valami pihenőhely, ahová gondolataim haza-hazatérnek. De olyan gyorsan röppennek ki meg be, hogy akár azt is mondhatnánk, inkább a levegőben laknak.

Feltételezzük, hogy gondolataink a fejünkben zajlanak, de ezt sem tudjuk bizonyítani. Ki látott már akár csak egyetlen gondolatot is megszületése előtt? Ki képes követni a gondolatot a maga változásaiban?

Merlin sosem értette, miért ragaszkodnak a halandók testükhöz.  – Ám mondjuk erre az adagnyi húsra és csontra, hogy “én vagyok”, de csak akkor, ha arra a dombra, legelőre, kastélyra is azt mondjuk, hogy az is “én vagyok”.

A halandó test Merlin szemével nézve ruhafogas, amire hiteket, félelmeket, előítéleteket és álmokat aggattak. Ha túl sok kabátot rakunk a fogasra, magát a fogast már nem is látni. Merlin szerint ezt cselekedték a halandók a saját testükkel. Az emberi testtől többé már nem látni a valóságot – a tudatosság időn áthaladó folyamát – mert a múlt súlya nehezedik rá.

A LECKE MEGÉLÉSE

E lecke megtapasztalásához egy időre el kell felejtened a nevedet. Akkor tedd fel a kérdést: Ki vagyok én? Ha elhagyod a nevet és a formát, felfedezheted, ki vagy valójában. A legtöbb esetben a határok által tapasztaljuk meg önmagunkat. Szerepet játszani is korlátozottságot jelent, mégis mindenki állandóan különböző szerepeket tölt be. Amikor kisgyermek voltál, édesanyád mindennél fontosabb volt számodra. Fel sem merült benned, hogy az ő életében más is létezhet, mint az anyaszerep: rögzült elképzelésed alakult ki személyéről. Csak amikor felnőttél, vetted észre, hogy más szerepeket is átél: feleség, testvér, gyermek, dolgozó nő stb. A legtöbb gyermek számára nehéz elfogadni, hogy anyja életében az anyaszerepen túl másnak is helye van: ilyen a kisgyermek természetes önzése. De idővel szüleink példáján valamennyien megtanuljuk saját szerepeinket. Ha több szerepet viselünk, mintha kitágítanánk tapasztalásunkat. Ha egy nő csupán anya volt, életét fojtogatónak láthatja. “Teljes”-nek lenni a mai társadalmunkban azt jelenti: a lehető legtöbb szerepet hordozni. De a mágus egyáltalán nem így látja a helyzetet. Számára a teljesség a minden szereptől való elszabadulást jelenti. – Szabad lélek vagyok, aminek léte ehhez a kis testhez kötődik – mondaná Merlin. – Hüvelyk és mutatóujjaddal körbefoghatod a Napot, de attól a fénye még betölti az égboltot.

Veszélyes dolog kilépni a szerepjátszásból, de nem léphetsz be a mágus birodalmába, ha azonosítod magad hordozott szerepeiddel. Mit jelent a minden szereptől való szabadság megtapasztalása? Valójában eléggé egyszerű. Amikor reggel felébredsz, mielőtt elkezdenél az előtted álló napon gondolkodni, akad egy röpke pillanat: amikor már ébren vagy, de még mindig határozott gondolat nélkül. Csak önmagad vagy a tudatosság állapotában. Az egyszerű létezésnek ez az állapota meg-megismétlődik a nap során.  Csak kevesen veszik észre, mert szokásaink alapján a gondolkodási folyamattal azonosulunk, s az is végighúzódik a napunkon. De valójában nem az vagy, akire gondolsz.

Nehezen hihetőnek találod ezt, pedig a fejedben lakozó gondolatok nem tartoznak hozzád. A nevedhez, a felvett szerepeidhez tartoznak. Ha mondjuk a gyermekére gondoló asszony vagy, akinek az jár a fejében, hogy mi lehet vele az iskolában, vagy mit készítsen neki vacsorára, stb. tulajdonképpen nem te gondolod mindezt. Ezek az anya gondolatai. Amikor orvosi gyakorlatom során diagnózisokról, receptekről gondolkodom, akkor ezek bennem az orvos gondolatai. Az anyaszerep vagy az orvosszerep természetesen hasznos, de véges, és egy napon mindannyiunknak szembe kell néznie a “Ki vagyok én valójában?” kérdésével. Erre általában nem adnak választ a szerepeink, bármennyire is jól töltöttük be azokat.

Ugyanakkor a másodperc töredéke alatt kiléphetsz szerepeidből ha akarsz. Figyelj az olvasóra, amíg ezt az oldalt olvasod. Vagy fordítsd figyelmedet a hallgatóra, amikor zenét hallgatsz! Vagy amikor szivárványt nézel, pillants a szemlélőre! Ezekben az esetekben azonnal érzékelni fogod az éber, kívülálló, csendes mégis nagyon is élő tudatot. Mit csinálsz hát tulajdonképpen? Megszakítod a megfigyelés folyamatát, hogy elkapd tekinteteddel a megfigyelőt. Ez a trükk bepillantást ad létezésed teljes bizonyosságába, mert minden megfigyelésen túl ott áll a változatlan megfigyelő.  A látó minden időhöz kötött tapasztalás időtlen szereplője, és ez a látó te magad vagy.