Huszadik lecke

A legtöbb jó, amit az emberiségért tehetsz, hogy magad is mágussá leszel.

Az utolsó együtt töltött napjukon történt. Az ifjú Artúr az erdőből kivezető út mentén állt. Merlin tisztását kereste, de az már többé nem volt ott. Az éjszaka nőtte be a sűrű erdő, elborította a tisztást, és eltakarta a kristálybarlang bejáratát.

Artúr szívébe fájdalom hasított, hiszen e veszteséget minden halandó megérzi majd, nem csak ő.

- Nem jövök már ide vissza, ugye? - kérdezte. Merlin, aki mellette állt, a fejét rázta.

- Nincs szükség rá. A mi dolgunk véget ért. Kétlem, hogy bármikor véget érhet, gondolta Artúr. A tanulással töltött hosszú évek múltával is úgy tűnt, még többet tanulhatna meg a mesterétől, mint amit már elsajátított. A mágus olvasott a gondolataiban, s így szólt:

- Búcsúajándékot akartam adni neked, és semmi jobb nem jutott eszembe - mutatott a lábuk előtt kanyargó útra, ami szintén az éjszaka műve. - Az utak a mágus jelei. Vagy ezt nem tudtad?

- Nem.

- Akkor jegyezd meg jól, amit mondok. A mágus arra tanít, hogyan kell elmenni. S amikor már magad is el tudsz menni, te is mágussá váltál. Noha áltathatod magad azzal, hogy birtokolod a Föld egy darabját, igazában csak áthaladsz rajta. Lélekben tulajdonképpen az út nyugtalan pora vagy a szélben. Ti halandók, házakat építetek, hogy azok védelmet nyújtsanak a világtól. A mágus otthona a pillanat, és a pillanatok egyre haladnak...

- Az idő útján - fejezte be Artúr a mondatot. Merlin sok tanítását kívülről tudta.

- Igen - hagyta jóvá Merlin.

Mindketten hallgattak. A fiú a szeme sarkából őt leste, vajon szomorkodik-e, vagy legalább egy kicsit megüli-e a lelkét az elválásuk feletti bánat. - De nyomát sem látta.

- Valójában hiszel nekem - mondta Merlin. - Elmeneteled a lehető legnagyobb ajándékom. - S ekkor a fiú vonakodó lába lépésre mozdult. Néhány száz méternyire kanyart vett az út, s ahogy közeledett felé, Artúr lépésről lépésre változott. A Merlinnel töltött évek álomszerűvé homályosodtak, s a világ iránti kíváncsisága nőttön-nőtt.

Mire a kanyarhoz ért, már alig várta, mi van azon túl. A számára addig ismeretlen világ minden eseménye és vágya hívogatta, hogy részt kérjen belőle a maga számára. Lába most már szinte repülve vitte kifelé az erdőből. Merlin képe is elhalványodott, míg már csak az elhalkuló hangját hallotta magában:

- Lelked titkos helyeire vezettelek. Most majd vissza kell találnod e helyekre, de már a saját erődből.

Azután ez a hang is elhalt. A fiú elérte az útkanyart, belerúgott a porba, és mosolygott. Hirtelen ráébredt, hogy valahányszor utat lát majd, mindig Merlin jut az eszébe.

A LECKE MEGÉRTÉSE

Az úton járás a függetlenség jelképe, s a mágusok szerint a függetlenségben van az igazi szabadság. A szabad ember - a mágusokhoz hasonlóan - a szellemi világban él, és sokkal több jóra képes, mint ami e nélkül lehetséges. Az ilyen megközelítés még nem elfogadott a mi társadalmunkban, mert neveltetésünk miatt, mind másképpen gondolkodunk. Mindenhez ragaszkodunk, s úgy hisszük, ezek a ragaszkodások segítenek élni.

Ragaszkodásaink közül a legelső az e világhoz való viszonyunk. A mágus szerint a halandók tévhitben ringatják magukat, miszerint birtokolják a világot, és befolyásolni tudják a sorsát. A mágusok szerint a világnak megvan a maga szelleme, s az gondoskodik a jólétünkről. E szellem védelmében élünk, és alakíthatjuk a sorsunkat. De a szellem sosem birtokolható és ellenőrizhető.

- Az egész világot akarod birtokolni, ugye? - kérdezte Merlin Artúrtól.

- Nem hiszem - válaszolt a fiú.

- Pedig igazat mondok, hidd el! Ti, halandók olyanok vagytok, mint a szikra, ami felgyújtja az egész erdőt. A szikra aprócskának tűnik, de egyre csak terjed és terjed.

- Azt mondod, hogy el fogjuk pusztítani a világot? - kérdezte Artúr.

- Attól függ. A szellemet nem lehet elpusztítani, s ha majd magadat is szellemi lényként látod, akkor szellemed egyesülni fog a világ szellemével. A másik lehetőség, hogy nem veszed figyelembe a szellemit, s ha így döntesz, akkor nem leszel tekintettel a Földre. Annak fájdalma nem érint majd téged.

Merlin egy nagy kőre mutatott.

- Rúgj bele! - mondta. S Artúr úgy tett, ahogyan a mestere utasította.

- Jaj! - kiáltott fel.

- Milyen furcsa - jegyezte meg Merlin. - A kő kapta a rúgást, s mégis te jajongsz.

- Mi a furcsa ebben? - morgott Artúr. Sejtette, hogy a mágus úgy igazította a dolgokat, hogy erősebben rúgott a kőbe, mint akart.

- A szellemről szereztél tudást. Amikor belerúgtál a kőbe, az neked fájt. A kődarab nem ellenkezett, mert a Föld sosem ellenkezik. A biztonság az, amit a Föld a halandóknak tanít. De ha elragad a düh a sebesülésed miatt, amit a kő valójában csak visszaadott neked, akkor igyekszel semmibe venni a szellemet. Össze akarod zúzni a követ, a saját céljaidra akarod majd használni. De mindezt csak azért csinálhatod, mert a Föld békésen viseli a rúgásodat, és nem tiltakozik ellene.

A természet szelleme magában hordja a tiltakozásnélküliséget. A szellemnek nem lehet kárt okozni, bár az emberek folyton újabb büntetéseket rónak ki a Földre, de végül mindig saját maguknak okoznak kárt.

Nem tiszteljük a saját szellemi lényünket sem. Félelemmel és haraggal tekintünk magunkra.

- Elvesztetted a hitbe vetett hitedet - mondta Merlin. - Már nem bízol a bizalomban.

Amiről itt szó van, azok a szellem jellemzői, mint például a szeretet, a hit, a bizalom, s ezeket ismerni és tapasztalni kell ahhoz, hogy jóra lehessen használni.

A legtöbb ember küzd a saját akarata ellen. Félelemhez és haraghoz folyamodik, mert úgy érzi, nem a maga választotta úton jár. A békés élet azon múlik, hogy ne rosszakaratú erők irányítsanak, s ezt csak a mágus útján járók érhetik el.

- Ha jót akarsz tenni az emberiséggel, légy önzetlen, és válj magad is mágussá - mondta Merlin. - Ha csak magadnak akarsz jót tenni, akkor légy önző, de akkor is válj mágussá!

Ez ellentmondásként hangzik, de végül is minden szellem a szellemvilág része. Egyénként jársz a Földön, s ugyanakkor része vagy a világnak. Tehát, ha ura vagy önmagadnak, megnyered a Földet is.

A LECKE MEGÉLÉSE

A mágusok nem bátortalanítanak el, ha jót cselekszel. A függetlenség nem közömbösséget jelent. - Ha szenvedést látsz, menj és enyhítsd - mondta Merlin -, és szenvedés ne tapadjon hozzád!

Ez a tanács magáról a részvétről szól. A részvét szóban a részt vállalás, az együtt szenvedés rejtezik, s a legtöbb ember így is értelmezi.

Az igazi részvét jótétemény. Az ember átérezheti a másik fájdalmát, de lelkében mégis biztonságban maradhat. Noha az emberi dráma a Föld színén játszódik, vérünkkel öntözzük mezeit; vagyonokat gyűjtünk partjain; a Föld mégis független marad. Az erdők, a mezők, a vízpartok és a hegyek nem miattunk növekszenek és pusztulnak el.

Ha nem fogadod el a Föld szellemét, a függetlenség közömbösséggé válik. S a közömbösség nevében kizsákmányolod a Földet. A Föld felé akkor leszel részvéttel, ha összekapcsolódsz a szellemével.

Mit jelent az összekapcsolódás? Igyekszünk némi válasszal szolgálni. A mágus útjának kezdete a mondák ködébe vész, az emberiség ősi emlékezetében gyökerezik, amikor még az ember az ősi erdőségek védelmében élt. Merlin akkor nagy erejű, varázshatalommal bíró természeti szellemet képviselt. Ma nincsenek természeti szellemek, mert a halandók elszakadtak a természettől. Az ősi indíttatás szerint a természettel együtt kell élni. Mára átadta a helyét önmaga ellentétének, mely szerint a természetet le kell győzni.

Ez az indíttatás idestova katasztrófa-közeli helyzetbe juttatott, s most - talán az utolsó pillanatban - mindenki keresi a természethez való visszatérés útját. A mágusok sosem szakadtak el a természettől, így nekik nem kell visszatérniük. Ott várnak ránk, hogy örömmel köszöntsenek, amikor visszatérünk a szellemi világhoz. Titkaik feltárásával az út a saját természetedhez, azaz a tiszta tudatosság állapotához vezet. Nincs más odakint, mint az idebent tükrözése. Ha haza akarsz térni, elég felismerned, hogy otthonod ez a mostani pillanat.

Az emberiség vágyát képező hatalom és beteljesülés itt van, a jelen pillanatban. A “most”- ban hatalmas erő rejlik, sokkal több, mint amit az értelem el tud képzelni. Semmi sem lehet hozzád közelebb, s ugyanakkor semmi sem távolodik tó1ed gyorsabban. Ez titok és látszólagos ellentmondás. A megfejtéshez érzékelned kell, hogy te magad vagy a jelen pillanat. Minden erőt önmagadon belül kell meglelned! Mindenki átél energiával telített, lelkes, derűs napokat, meg átél fáradt, zavaros és lehangoló napokat is. Mi okozza a különbséget? Egyesek szerint a test ciklusai, mások szerint a véletlenszerű erők játéka, vagy a sors, a jó- vagy balszerencse az ok. A mágus szerint azonban a jelenlétre való képességedből fakad a különbség. Ha jelen vagy a mostani percben, megérinted az élet forrását. Az idő a mostani pillanatból indul. Ha tehát az idő hullámán akarsz lovagolni, akkor minden lehetséges erőre szükséged van, s ezt mindig a jelenből merítheted.

Az ember álmélkodhat azon, hogy a mindenkori most a jelen, hogyan szakadhat el tőlünk. Egyszerű gyakorlat segít a megértésben. Gondolj bele, hogyan működik az emlékezet! Emlékszel valakinek az arcára, de nem tudod felidézni a nevét, mit teszel? Ha töröd a fejedet, az erőfeszítés elzárja az emlékezés forrását. De mindannyian átéltük már, hogy egy-egy elfelejtett név vagy adat hirtelen az eszünkbe jutott, amikor pedig nem is gondolkodtunk rajta. Amikor elengedjük az egész kérdést, akkor éppen ez hozza működésbe az emlékezetünket.

A vágy hasonlóképpen működik, bár kevesebben vannak tisztában vele. Valamennyien akarunk dolgokat, s könnyen beleesünk a csapdába, hogy állandóan dolgozunk, aggódunk, küzdünk a vágyott tárgy megszerzéséért. A mágus szerint, ha erőltetés helyett elengedjük, akkor a vágyak működési mechanizmusa gondoskodik önmagáról. Ez hihetetlennek látszik, holott már tudod, hogyan térnek vissza az elfelejtett emlékek. Tudatos gondolkodással nem tudsz emlékezni valamire, de ugyanakkor agyadnak egyszer csak eszébe jut bármi, amit valaha tudott.

Például a tudatos agyad nem képes annak mélyére hatolni, miképpen gondoskodik a vágyak beteljesítéséről világegyetem. Az ember hiába töri a fejét, ha nem jut eszébe egy név. Ugyanígy hiába erőlködik vágyai beteljesítésén, nem ismeri fel, hogy az erőlködés gondot okoz, nem pedig megoldást. Minderről esett már szó itt, de most mélyebb értelemben szeretném ismét felidézni ezeket a gondolatokat. A jelen pillanatban mágus vagy. Szellemed tökéletes, sosem szakadtál el Istentől és a természettót. Csupán elhatárolódtál a jelentől a fájdalom elkerülésére irányuló küzdelmed során. Az emlékezés és a vágy elfátyolozzák a szellemet. Azért van ez így, mert réges-rég óta félted földi biztonságodat. Bizonytalanságérzésből támadjuk a Földet, mert ha bíznánk abban, hogy van, aki táplál és óv, nem lennénk ennyire hisztérikusak a túlélés kérdésében.