A mágus az alkímia tanára. Az alkímia - átváltozás.

Az alkímia által kezded meg a tökéletesedés keresését.

Te vagy a világ. Ha megváltozol, a világod is változik.

A keresés céljai a hősiesség, a remény, a jóindulat és a szeretet - az időtlenség örökségei.

Ahhoz, hogy segítségül hívhasd a mágust, erősnek kell lenned az igazságban, nem pedig makacsnak az ítéletben.

Miután Artúr elhagyta Merlin erdejét, Sir Ectorral és annak fiával, Kay-vel élt. A pajzshordozó tisztét kapta, csupán névleges címet. Valójában Artúrnak nem volt sem családja, sem vagyona. Még a saját ruháit sem tudta megvenni, és valójában még azt sem hitték el, hogy nemesi családból származik. Sir Ector háta mögött az istállófiúk sárral dobálták, a szolgálólányok pedig azt suttogták, hogy Artúr ismeri a fekete mágiát.

Így aztán Artúr sok időt töltött magányosan. Amikor egy tölgyerdőcske szélén üldögélve bámulta az ütött-kopott ón vizeskancsót, belébotlott Kay.

- Elloptad? - kérdezte Kay gyanakodva.

- Nem - válaszolta Artúr a fejét rázva. - Csak kölcsönvettem.

- Minek?

- Alkímiához.

Kay szeme tágra nyílt. Már hallott valamit arról, hogy a mágusok az egyszerű fémet arannyá tudják változtatni. - Te tanultál alkímiát? - kérdezte, s Artúr bólintott. - Ha arannyá tudod változtatni az ónt, a mi családunk lesz a leggazdagabb egész Angliában! - szólt izgatottan Kay. - Mutasd, mit tudsz!

Artúr ismét bólintott, és hellyel kínálta Kay-t a füvön. Némán bámult az ónkancsóra. Az után Kay észrevette, hogy Artúr behunyta a szemét. Türelmetlenül várt, de mikor negyedóra múlva Artúr kinyitotta a szemét, a kancsó változatlan volt.

- Csaló vagy - mondta Kay indulatosan. - A kancsó még mindig ónból van.

Artúr nyugodtan nézett rá. - Hát persze. Ez csak emlékeztető. Saját magamat igyekszem arannyá változtatni.

A LECKE MEGÉRTÉSE

Az alkímia az átváltozás művészete. A mágusok tanítása szerint az alkímia arra való, hogy a halandókat a szenvedés és tudatlanság állapotából a megvilágosodás és boldogság állapotába vezesse.

Merlin szerint az alkímia állandóan történik. Nem tudod megakadályozni az élet minden szintjén zajló szüntelen változást. Engem a te átváltozásod érdekel. Ehhez képest a puszta fém arannyá változtatása jelentéktelen ügy.

AL alkímia-keresés, és minden keresés egyetlen dologra, a tökéletesedésre irányul. Amint az arany azért a legtökéletesebb a fémek között, mert nem rozsdásodik, úgy a tökéletesedés az emberek között is a fájdalomtól, szenvedéstót, kétségtót és félelemtől való szabadulást jelenti.

- De mi van akkor, ha az embereket nem lehet tökéletesíteni? Ha valóban olyan gyengék és törékenyek vagyunk, mint amilyennek látszunk? - kérdezte Artúr.

- A titok nem abban van, hogyan nézel, hanem milyen mélyre akarsz nézni - válaszolta Merlin.

A keresések személyes utak, s minden lépését egyedül kell megtenni. De Merlin sokat mesélt Artúrnak, mielőtt az ifjú nekiindult a maga kereső útjának.

- Sokszor mondtam már, hogy a húsnak-vérnek ez az együttese nem a tested, hogy az a véges személyiség, aminek magadat tapasztalod, nem te magad vagy. Tested tulajdonképpen végtelen és egy az egész világmindenséggel. Lelked összeér minden lélekkel, sem térben, sem időben nincs határa. Az alkímia majd megmutatja neked ezeket az igazságokat.

Amikor Merlin így beszélt. a mágusok kora már letűnőben volt, hogy egy új kornak, az értelem korszakának adjon helyet. Az értelem lehetetlennek tartotta az alkímiát, és amikor a mágusok visszavonultak a legendák homályába, az emberek lassan elfogadták, hogy korlátozott életük van az adott testben, az idő és a tér bizonyos meghatározott pontján.

Mivel magától értetődőnek tekintjük, hogy a szilárd dolgok az igaziak, a bennünket alkotó szilárd elemeket tekintjük valósnak. Ugyanazok a hidrogén-, nitrogén-, oxigén- és szénatomok alkotják a felhőket, a fákat, a virágokat és az állatokat, mint a testedet, de ezek az atomok állandóan mozognak és változnak. Az egy évvel korábbi testedet alkotó atomokból már egyetlen százaléknyi sincs mára a testedben! Még az anyagi dolgok vonatkozásában sem állíthatjuk, hogy szilárd test vagy, amikor a szilárdság is üres terekből és állandó változásból áll. A keresés, az alkímia az atomok és a molekulák felszíne alatt, a változás látszata mögött kezdődik.

Artúr már gyermekként nagy izgalommal nézett első kereső útja elé, s azt remélte, Merlin majd ellátja őt ehhez lóval és térképpel. De Merlin azt mondta: - A térképek hasznavehetetlenek ott, amerre te mész, mert az előtted lévő terület állandóan változik. Ennyi erővel akár a fúvó szelet is térképre rajzolhatnád.

1Ia egyszer elfogadod, hogy nem kevesebb, mint az élet áramlása vagy, akkor a tökéletesedés keresése a határokat meghaladó kereséssé válik. Ami tökéletes benned, az a lényeges: a létezés és a szeretet. Ezek nem rögzíthetők térben és időben. Amikor átmész a szobán, a családod iránti szeretet ment át? Amikor vizes leszel a fürdőkádban, a lényeged lett vizes? A határokat fel lehet térképezni, az emberi lény látható vonatkozásait le lehet írni csontként, izomként, szövetként és sejtként. Az agyat feltérképezhetjük 10 milliárd neuron szüntelen interakciója útvonalrendszereként. Még így sem azonos a térkép a területtel. A lényeg, ami emberré teszi az embert, azaz a létezés és a szeretet - önálló léttel rendelkeznek, a láthatatlan tudatosságból indulnak és oda is térnek vissza.

- Energiafelhőnek látlak - mondta Merlin Artúrnak. - És te is annak láthatsz engem. De még ez sem igazán te vagy. Ez is csak anyag, bár finomabb rétegben.

- Miféle energiákról beszélsz? - kérdezte a fiú.

- Nevezzük őket fénynek és árnyéknak, melyek kirajzolják körülötted, amit gondolsz és érzel. A fény más, amikor örülsz, és amikor szomorú vagy, amikor lelkesedsz, és amikor elfáradsz, amikor izgatott vagy, és amikor unatkozol. Egyes halandók úgy vonulnak át ezen a világon, mint ragyogó fények, mások, mint sötét árnyékok. De bármennyire ragyogó is a fény, sohasem annyira valóságos, mint benned a tiszta csönd.

- Miért nem látom én is úgy magamat, mint ahogyan te látsz engem? - kérdezte Artúr.

- Mert ezek az energiák köpönyegek. Egyesek sűrűek, mások könnyűek, és nincs két ember, akinél egyformán rétegződnének. Mégis valamennyien sétáló felhőknek néznek ki. Amíg le nem hámozod a lelked körül lévő rétegeket, sosem fogod felismerni az éned legközepén lévő tiszta, időtlen magot.

A LECKE MEGÉLÉSE

Az alkímia tanítása szerint a négy elem - a föld, a levegő, a víz és a tűz - misztikus módon vegyültek, s így jött létre a csodás eredmény: az élet. Tagadhatatlanul földből, levegőből, és vízből való vagy, s ezek alakzatait veszed magadhoz az étellel. Az élettelen anyagokat létre lobbantó tüzet nem lehet így kimutatni, mert nem látható tűzről vagy az anyagcsere során keletkező hőrő1 van szó. Ez az átváltozás tiszta, egyszerű tüze. Tehát te vagy az átváltozás, az átváltozó és az átváltozott. Saját magad alkimistája vagy, aki buta és élettelen molekulákat folyamatosan saját élő önmagaddá változtatsz. Ez a legalkotóbb és a legcsodálatosabb tett, amit valaha véghezvihetsz.

E csodás alkímiának nincs határa. Bármely pillanatban, akár könyvet olvasol, akár az étkezést emészted, proteinek és enzimek keletkeznek, információkat tárolsz az agyadban; növekszel, lélegzel. érzékeled a környezetedet; gyógyul a sebed; elhalt sejteket helyettesítesz, vírusokat győzöl le és számtalan más tevékenységet folytatsz. E változások, változtatások zöme tudatosítás nélkül történik. Az alkimista láthatatlan, a színfalak mögött dolgozik, s kevesen gondolnak arra, ki ő maga valójában. Otthona téren és időn kívül van, az időtlenben, az emlékezeten túl.

Ülj le egy percre és képzeld el az életedet, mint könyvtekercset, amit az egyre távolabbi múlt felé bontasz ki. Tekerd ki, és keress egy ismerős képet, mint például azt a napot, amikor a jelenlegi munkahelyedre beléptél. Lásd ezt világosan, azután menj vissza egy kicsit, mondjuk a tanuló éveidbe; azután tekerd tovább a tekercset a középiskola, az általános iskola, az óvoda felé. Lásd minél világosabban azokat a képeket, amikor kisgyermek voltál, totyogó, csecsemő! Mindegy, hogy élénk képek kerülnek eléd, vagy nem. Ha csupán érzed, milyen voltál ezekben az életkorokban, már az is jó.

Haladj visszafelé a megszületésed napjáig - innen már csak elképzelés lesz minden -, majd lásd magad embrióként, azután áttetsző sejtcsoportként! Képzeld el, hogy ez a sejtcsoport csökken: két sejt lesz, azután már csak egy! Végül lépj át a határon, és képzeld el magad a fogantatásod előtt, amikor még egyetlen sejttel sem tudsz azonosulni!

Amikor átlépsz ezen a küszöbön, meglátod, az önazonosságod nem szűnik meg! Minden elképzelhető kép vagy test nélkül is az maradsz, aki valójában vagy: figyelő, állandó tudatosság, miközben életed színpadképei folytonosan változnak. Ez a tudatosságban rejtőzködő önazonosság a szabad, az élő és a bölcs alkimista, s ott áll a változás állandó áramlásában.

Most képzeld el, hogy ez a tudatosság eltűnik! Más szavakkal: képzeld el a világot a létezésed előtt! Nem tudod megtenni, mert az alkimista nincs az idő világához kötve, ahol mindennek kezdete és vége van. Hasonlóképpen a jövő fele is tekerheted a képzeletbeli könyvtekercset, és megpróbálhatod magadat halottnak, majd teljesen elmúltnak elképzelni. Ezt sem tudod megtenni. Amikor eléred az emlékek, az érzések, az érzelmek, az elképzelések határát, még mindig megmaradsz a létben, áradsz a teremtés délibábjában. Ez az áradás állandó változásként van jelen, a létezés alkímiája minden elképzelhető világot meghalad.